Kultúra

Nem ismertek semmilyen tekintélyt. A politikusok is mind megkapták a magukét

„A legszebb, amit valaha mondtak a Pythonról, hogy utána képtelenek voltak megnézni a híradót.”

John Cleese

A Monty Python első adásainak nézettsége nem volt valami fényes. Időbe tellett, míg kialakult a rendszeres nézői kör. Ezt az is nehezítette, hogy a BBC látván a kezdeti gyenge nézettségi mutatókat, állandóan váltogatta az adások időpontját. Sőt, ha valamiért szükség volt arra az adásidőre, volt, hogy el is maradt, és csak a következő héten kerülhetett adásba.

Az is nehezítette az áttörést, hogy kezdetben sok vidéki körzet nem vette át a műsort.

Volt egy barátom – idézte fel John Cleese – aki nézni akarta a sorozatot. Leült a hotelszobájában,  Newcastle-ben. Valami frenetikusan kezdődött a Monty Python. Egy pasi kóborolt irtó unalmasan Necastle ódon épületei között. A barátom majd megszakadt a röhögéstől. Húsz percbe tellett, mire rájött, hogy a körzeti adást látja.

Végül azonban akkora lett a siker, hogy 1970-ben a BBC versenyen kívül indította a Repülő Cirkuszt a montreux-i televíziós fesztiválon. Ez rossz döntésnek bizonyult, mert amikor a következő évben, 1971-ben a második szériát ténylegesen benevezték a versenyre, a fesztivált már elözönlötték a Python utánzatok nemcsak Angliából, de egész Európából. A fiúk így csak Ezüst rózsát nyertek, míg az Arany rózsát egy osztrák humoros sorozat kapta. A címe Ladinsky Bolhacirkusza volt.

A Monty Python Repülő Cirkusza első, tizenhárom epizódból álló sorozata négy hónap alatt készült el, és mire lement az utolsó rész is, nem lehetett kétséges, hogy lesz folytatás. Bár Michael Palin szerint inkább vegyes volt a fogadtatás, mert igaz, hogy rengeteg dicsérő kritikát kaptak különböző újságoktól, de például Ian MacNaughton anyukája síri csöndben ülte végig a műsorokat. Arra persze végképp nem gondoltak, hogy amit csinálnak, mennyire forradalmi, és milyen nagy hatással lesz az egész műfajra.

Sokan a második sorozatot tekintik a csapat tévés munkássága csúcspontjának. Ebben a folyamban látott napvilágot a Spanyol inkvizíció. Michael Palin, Terry Jones és Terry Gilliam inkvizítoroknak öltözve törnek be jelenetek közepén. Mára sokszor idézett szállóige lett Palin szövege: Senki sem számít a spanyol inkvizícióra!

A második sorozat további örökzöld darabjai: a Piranha testvérek, az Attila, a hun show, az Üvöltő szelek szemafor változata és a legendás Hülye járások minisztériuma:

Az 1971-ben nyert Ezüst rózsa nagymértékben hozzájárult, hogy a BBC-ben felmerült a harmadik sorozat elkészítése. Ez azonban már koránt sem ment olyan olajozottan és súrlódásmentesen, mint az első két évad esetében.

Ahogy telt-múlt az idő, egyre több feszültség volt érezhető a csoporton belül.

Nagyon szerettünk együtt dolgozni, mint ahogy nagyon szerettünk üvöltözni is egymással — mondta erről Chapman, akinek alkoholizmusa sok problémát okozott. Mind gyakrabban előfordult, hogy meg kellett ismételni egy felvételt, mert Chapman nem tudta elmondani a szövegét. Ha pedig végre sikerült egy sort helyesen elmondani, a közönség olyan kitörő lelkesedéssel fogadta, hogy amiatt kellett újból venni. John Cleese elmondta, ha együtt dolgoztak, Graham rendszerint délután már nem emlékezett, mit írtak reggel. Két végén égette a gyertyát.

Cleese csak a többiek unszolására egyezett bele az újabb sorozat készítésébe. Felismerte, hogy egyre többször ismétlik önmagukat, és új jeleneteik többnyire a régiek kombinációi. A többiek élvezték a munkát, de Cleese inkább unatkozott, és mindenkinél jobban vágyott rá, hogy új feladatokban próbálja ki magát. Szerinte Chapman és Jones ragaszkodott leginkább a Monty Python életben tartásához, mivel ők féltek leginkább attól, hogy a csoporton kívül nem tudnának megélni.

A harmadik sorozat alatt erősebbé vált a BBC befolyása a műsorra. Az új vezetőség rájött, hogy a Monty Python jelenetei bizonyos esetekben sérthetik a nézőket. Ezért cenzúrázni kezdték az anyagot. Nagy visszhangot keltett a Proust összefoglaló verseny. Ez egy vetélkedő paródia, amelyben a versenyzőknek tizenöt másodpercben össze kell foglalniuk Proust Az eltűnt idő nyomában című regényciklusát. Ebben hangzott el az alábbi párbeszéd, melyben Jones, mint műsorvezető a Chapman által alakított játékost faggatja:

— Milyen hobbijai vannak még a Proust összefoglaláson kívül?

— Állatok megfojtása, a golf és a maszturbáció.

Mire a műsorközvetítő (Eric) megjegyzi:

— Harry jól leszerepelt a hobbijaival. Errefelé nem örvend túl nagy népszerűségnek a golf.

A BBC a hangszalagról töröltette a „maszturbáció” kifejezést, teljesen fölöslegesen, mivel tisztán látszik, ahogy Chapman kimondja. (Magyarországon az eredeti változatot láthatták a tévénézők.) A helyzet kiélezettségét jelzi, hogy a csapat összeült a BBC egyik vezetőjével, hogy megbeszéljék a hasonló eseteket. Terry Jones nagyon felhúzta magát, és felcsattant:

Mi a baj a maszturbálással? Elvégre én is maszturbálok, te is maszturbálsz, mindannyian maszturbálunk.

Az is érdekes eset volt, amikor az egyik jelenetben John Cleese egy levágott lábat ad be egy ajtón, hogy küldeményként átvegyék. Paul Fox a BBC1 elnöke egy megbeszélésen rosszallását fejezte ki, amiért az egyik jelenetben Cleese egy óriási péniszt dug be egy ajtón. Gilliam szerint az ilyen esetekből látszik, hogy valójában a BBC vezetői voltak azok, akiknél nem stimmelt valami: nem tudtak megkülönböztetni egy lábat egy pénisztől.

Lehet, hogy nehézkesebben készült a harmadik sorozat, de az eredményen szerencsére ez nem érződik. Még ha igaza is van Cleese-nek abban, hogy sokszor visszaköszönnek régi ötletek új feldolgozásban, a Monty Python szellemisége és humora van annyira átütő erejű és eredeti, hogy ez ne legyen zavaró.

A Monty Python csoport kitágította a humor lehetőségeit.

Sokszor súrolták a jó ízlés és a blődség határait, de éppen ezzel szabadítottak fel új területeket, amelyre azelőtt humoristák nem mertek belépni. Nem ismertek el semmilyen tekintélyt. A politikusok, vallások, történelmi figurák, művészek mind megkapták a magukét. Még magát a BBC-t sem kímélték. A harmadik sorozatban szerepel Mrs. Premissza és Mrs. Konklúzió, akik a mosodában összevesznek egy filozófiai tételen. Szintén ebben a műsorfolyamban kaptak helyet olyan klasszikusok, mint a Vita jelenet, A puhatestűek nemi élete, valamint a Pénz dal.

A vita jelenet:

A német kitérő után a fiúk angliai turnéra mentek, majd színpadi műsorukkal meghívást kaptak Kanadába is. Kanada volt az első hely, ahol a nézők tiltakozásul kivonultak az utcára, amikor a helyi tévécsatorna levette műsoráról a Repülő Cirkuszt.

Amikor a repülőtéren átestünk a vámvizsgálaton, hatalmas ováció fogadott — idézte fel Eric. — Több száz rajongó gyűlt össze. A hátunk mögé néztünk. Azt gondoltuk, biztos most érkezett meg valami rock’n roll banda. De kiderült, hogy az emberek miattunk vannak ott!

Itt szembesültek először a rajongók fanatizmusával. Egyszer, amikor felment a függöny, a fiúk döbbenten látták, hogy az első sorban ülők mind hernyónak öltöztek. Más alkalommal egy teljes lovas rendőrszakasz röhögte végig, amint Pythonék gúnyt űznek belőlük a favágó dalban.

Kanadába menet a repülőn John bejelentette a többieknek, hogy nem vesz részt a negyedik sorozatban. Mint mondta, leginkább abba fáradt bele, hogy egy évben tizenkét hónapból tízben kizárólag a Monty Pythonról szólt az élete. A többieket érthetően letaglózta a hír, de végül úgy döntöttek, hogy John nélkül is belevágnak az utolsó hat rész elkészítésébe.

A kanadai turné után Cleese hazautazott, a többiek pedig Kaliforniába mentek. Idle szerint John a Python legnagyobb buliját hagyta ki. Amerikában akkoriban még mindig lemezekről ismerték őket, és a legtöbb rajongónak fogalma sem volt róla, hogy valójában mivel foglalkoznak. Felléptek a The Tonight Showban. A műsorvezető, Joey Bishop így konferálta be őket:

Itt egy csapat. Fogalmam sincs kicsodák, de állítólag viccesek. Íme a Monty Python.

Felment a függöny, megjelent Graham és Eric, és utóbbi azt mondta:

— Épp most temettem el egy döglött macskát.

— Döglött volt?

— Na jó, egy kicsit még kapálózott.

A közönség tátott szájjal bámult. Nem tudtak mit kezdeni velük. A fiúkat mindez mulattatta. Kanadában rendszeresen állva ünnepelték őket, ezért többé nem kételkedtek magukban. Tudták, hogy vicces, amit csinálnak, és szórakoztatónak találták, ha valahol mégsem nevettek rajtuk.

Mrs. Premissza és Mrs. Konklúzió

Ezután hazamentek, és hozzá láttak a Monty Python utolsó sorozatának elkészítéséhez – John nélkül. Bár sok bizonytalanság övezte a Python tévés hattyúdalát, talán elmondhatjuk, hogy jól döntöttek a fiúk, amikor belevágtak. Ma már elképzelhetetlen lenne a Python életmű A hadbíróság jelenet nélkül, amelyben Eric Idle-t azzal vádolják, hogy elkomolytalankodja a háborút, mint ahogy kár lenne Nagy-Britannia legszörnyűbb családjáért is, aminek megírásába Douglas Adams is besegített.

Az utolsó évad is óriási siker lett, és bár a Monty Python csoport egy időre eltűnt a képernyőről, nem telt bele sok idő, hogy visszatérjenek — ezúttal a mozivásznon.

A német kitérő

Alfred Biolech, a müncheni központú német televíziós társaság producere felvetette, mi lenne, ha a fiúk elutaznának Németországba, hogy elkészítsék a Monty Python német változatát. Kellőképpen bizarr elképzelés volt ahhoz, hogy azonnal megtetsszen a fiúknak. Így született meg a Monty Pythons Fliegender Zirkus.

A Favágó dal németül:

Rövid körutat tettek Németországban, hogy témát merítsenek. Itt írta Eric és John az Eric a fél méh (Eric the Half a Bee) című dalt, és direkt a német program kedvéért íródott a Filozófusok futballmeccse, amelyben a német filozófusok csaptak össze a görögökkel. A jeleneteket angolul írták, a németek lefordították a saját nyelvükre, a Pythonok pedig bebiflázták, és így, németül mondták el. A műsor annyira jól sikerült, hogy felvetődött a folytatás gondolata. Egyetlen kérése volt a németeknek: bár Cleese és Palin elég szépen mondta a német szöveget, a többieket nem mindig lehetett érteni az akcentusuk miatt. Ezért azt kérték, a következő műsort készítsék el angolul, amit majd utólag szinkronizálni fognak. A fiúk nem szívesen, de beleegyeztek, így készülhetett el 1973-ban a második rész, a Monty Pythons Fliegender Zirkus – Mindenhez egy snapsz.

A filozófusok mérkőzése a bajor műsorból:

Tudta?

Graham Chapman közismerten meleg volt. Egyszer a csapat kapott egy levelet egy idős hölgytől: „Megtudtam, hogy önök közé férkőzött egy meleg. A Bibliában pedig meg van írva, hogy az ilyet ki kell vinni a sátorból és halálra kell kövezni.” Eric Idle válaszolt: „Kiderítettük, ki az, és halálra köveztük.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik