Magyarországon (illetve a Magyar Királyság területén) 1749-ben született meg az első páholy, 1775-ben pedig gróf Draskovich János és gróf Niczky István létrehozták a saját rituáléval rendelkező Latomia Libertatis sub corona Hungariae in Provinciam redactae-t (Magyarországi Szabadság Szabadkőművessége), mely a hazai állapotok megreformálását tűzte ki célul. Sokáig azonban nem munkálkodhattak, hiszen előbb II. József (1780-1790) próbálta meg a rendet saját céljaira felhasználni, így korlátozta annak működését, majd I. Ferenc császár 1795-ben be is tiltatta azt egész birodalmában, így Magyarországon is.
A következő fél évszázadban a rendről semmiféle adat nem áll rendelkezésre, a páholyok illegalitásban működtek, de az 1848-as forradalom után azonnal megalakult A dicső fény hajnalához, melynek célja az összes, Pesten élő szabadkőműves összefogása volt. A társaság az osztrák csapatok bevonulásával azonnal szétesett.
A kiegyezés után fél évvel, 1868 februárjában újabb fontos lépés történt a rend magyar történetében: a belügyminiszter engedélyezte a páholyok alapítását, így megszületett az Egység a hazában, valamint egy egész sornyi francia és angol mintára működő társaság.
1870-1871-ben ezek egyesültek, így két nagy páholy született: az angolszász rendszerű, háromfokozatú Jánosrendi Nagypáholy, valamint a francia rendszerű, skót rítusú Magyarország Nagy-Oriense. Előbbit Pulszky Ferenc, utóbbit pedig Joannovics György vezette.
A két társaság céljainak jó része azonos volt, így némi rivalizálástól eltekintve számos alkalommal működtek együtt. Nem csoda hát, hogy 1886-ban – a világon máig egyedülálló módon – a két irányzat követői együtt, Magyarországi Symbolikus Nagypáholy néven folytatták tovább a munkát, ezzel pedig megkezdődött a mozgalom több, mint három évtizedes aranykora, melynek során az országban több, mint száz páholy született, tagjaik közt pedig megtaláljuk a nemzet színe-javát, így Ady Endrét, Ignotust, vagy épp Benedek Eleket.
Az 1919. március 21-én megszületett Magyar Tanácsköztársaság korlátozta a páholyok működését, a következő év májusában Horthy belügyminisztere, Dömötör Mihály pedig betiltotta a rendet. Természetesen ez nem jelentette a magyar szabadkőművesség halálát, hiszen a Magyarországi Szabadkőművesek Reform Nagypáholya egész egyszerűen nem tekintette magára nézve érvényesnek a törvényt, így 1929-ig működött, de a kisebb csoportok évtizedekre illegalitásba vonultak.
A következő engedélyezésre 1945-ig kellett várni, de az akkor megszülető Magyarországi Symbolikus Nagypáholy csak öt éven át, a még belügyminiszteri pozícióban lévő Kádár János tiltó rendeletéig működhetett. Az 1989-ben megszületett új egyesületi törvény újra életre hívott négy páholyt, (Deák Ferenc, Árpád, Galilei, Egyenlőség) melyek együtt újra létrehozták a fenn már említett, angolszász rendű Symbolikus Nagypáholyt. A renddel egyet nem értő tagok ugyanebben az évben megalakították a Magyarországi Nagyoriens Nagypáholyt, amely a latin hagyományokat tartja életben. Ugyanebben az évben megszületett az első női páholy is, mely a Napraforgó nevet kapta.
Az 1886-ban Magyarországi Symbolikus Nagypáholy néven egyesült rend vezetése hamar felismerte, hogy szükségük van egy központi, nagy páholyházra, ahol a hivatalszobáknak, társalgónak, könyvtárnak és klubnak is el kell férnie a rend szokásaihoz szükséges szobák – előszoba, előcsarnok, műhely, sötét kamra – mellett.
1893. május 1-én a nagymester bejelentette, hogy megvásárolták a mai Podmaniczky és Vörösmarty utcák sarkán álló telket, októberben pedig kiírták a tervpályázatot, melyre 1894 februárjáig tizenkét pályamunka érkezett. Végül a Régi Hívek páholy egy tagja, Ruppert Vilmos műépítész kapta meg a megbízást, az épületet pedig 1896-ban át is adták.
A berendezések jó része adományokból állt össze: a berendezések, az orgona és a díszítőelemek a kis páholyok adományai voltak, de a nagymesteri szoba arcképcsarnokának festményeit a XIX. század egyik legelismertebb magyar festője, Than Mór, az üvegablakokat pedig a világhírű Róth Miksa készítette el.
Az első világháború alatt a Nagypáholy hadikórházat üzemeltetett az épületben, melyet a páholyok tartottak fenn. A Tanácsköztársaság megszületésének napján a kormány lefoglalta az épületet, majd átadta azt egyes szakszervezetei részére. A következő évben a házat a Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) foglalta el.
1945 februárjában, még javában a harcok alatt újra a szabadkőműveseket találjuk az épületben, akik a korábban már odaköltözött Nemzeti Parasztpárt VI. kerületi szervezetével közösen használják az ingatlant egészen 1947-ig, mikor a Parasztpárt kiköltözik. A nagypáholy azonban nem sokáig örülhet a visszaszerzett épületnek, hiszen 1950-ben az ÁVO elfoglalja a házat. Megszűnésük után a Belügyminisztérium egyik részlege veszi át a helyüket, akik egészen a rendszerváltásig használják az egyre romló állapotú házat.
Az ezt követő másfél évtizedben az egykori nagypáholy épülete üresen áll, majd 2005-ben megvásárolta az Ablon, és megkezdődik 74 szobás luxusszállodává alakítása.
Az épület homlokzata 99 százalékban megújul, belül pedig – a HG 2010-es fotói szerint – szintén ígéretes volt a helyzet, de a válság megtorpedózhatta ezt a projektet is, így az leállt.
A hotel magyar és angol nyelvű honlapja szerint hamarosan nyitnak, de erre más jel nem mutat. Az ablakok bedeszkázva, a földszinti üvegek betörve, a kapu felújítatlan.
Fotóink az épületről, mely teljes külső felújításának köszönhetően kívülről még mindig közel tökéletes állapotban van, a szabadkőműves jegyek pedig ennek köszönhetően egyszerűen megfigyelhetőek a homlokzatokon – a szerző fotói:
