Kultúra

Így élheted túl a zombiapokalipszis első 24 óráját

Egy otthon töltött zombiapokalipszis baromi unalmas, de amíg erre rádöbbenünk, sajnos van némi teendőnk.

Tegnap azt vizsgáltuk, hogy egy egész országra kiterjedő zombiapokalipszis milyen főbb óvintézkedésekre kényszeríti a rend- és egészségvédelmi szervezeteket. Ma makroszinten vizsgáljuk a jelenséget: mi a teendő az első 24 órában, ha az albérletünkben ragadtunk és mondjuk az egyik lakótársunk már fertőzött.

Tegyük fel, hogy a kirobbanó zombiinvázió után a kormány szükségállapotot hirdet, és azonnal lead az M1-en és a Kossuth rádión valami felhívást, hogy legalább az első 24-72 órában ne változtassunk a helyzetükön, amíg a kerületi rendőrparancsnokságok a katonai erőkkel kiegészülve házról házra járnak és összeszedik az esetleges fertőzötteket, az életben maradtakat pedig ideiglenesen, ha az illető beleegyezik, átmenetileg egy zárt, őrzött helyre viszik, míg elcsendesül ez az egész.

Oké, hogyan fog telni a következő maximum 72 óra?

Mindenek előtt ha a sokktól nem látunk, nyugodjunk le. Szívjunk el egy cigit, nézzünk pornót (lehet, hogy hosszú ideig most van rá lehetőségünk utoljára), igyunk egy felest, ilyesmi. Ha az egyik lakótársunkat megharapják, morál, barátság vagy barátság extrákkal ide vagy oda, semmi keresnivalója az albérletben, amit, úgy néz ki, huzamosabb ideig meg kell védenünk nem csak az élőhalottaktól, hanem az esetleges fosztogatóktól is. Mivel az átlagember nem született gyilkosnak, ezért javaslom, ne most kezdjük el kitanulni, hogy lehet embert ölni. Bízva abban, hogy lesz majd valamilyen ellenszer (a zombifilmek tanúsága alapján sosincs) ne tegyük ki azonnal a szűrét, zárjuk be valahova, deszkázzuk be a helyiség ajtaját. FIGYELEM: alaposan rámoljuk ki azt a helyiséget ahova fertőzött albérlőtársunkat bezárjuk, sosem lehet tudni, mire lesz később szükségünk.

apokalipszis-tech-011
Fotó: Bátky Zoltán – 24.hu

Ha ez megvan, pánikra semmi ok, vegyünk sorra mindent, hogy mire kell figyelnünk a következő 72 órában.

Élelem:

Viszonylag kicsi az esélye, hogy a kormány előre bejelenti, hogy péntek 13:00-kor zombiapokalipszis lesz, kérjük, vásároljanak be jó előre, ugyanis ugye vasárnap nincsen nyitva semmi. Érdemes ezért már alapból tartani bizonyos fajta ételeket. Aki nem szereti a konzervkaját, el kell szomorítsuk: ilyen válsághelyzetben lehet, hogy lerobban az ELMŰ, nem tudunk pirított perzsa rizst készíteni gombamártással, desszertnek csokipudinggal, mert nem lesz áram. (Bár amíg van, addig persze mindenképp főzzünk, süssünk minél egyszerűbb dolgokat, ennyivel is megtoldva saját életben maradásunk esélyeit. ) Nem lesz hűtő, elektromos főzőlap, vízmelegítő, semmi, amivel meleg ételt csinálhatunk, a lakótársaink bútorait pedig nem csak morális, hanem balesetvédelmi okokból sem használhatjuk tüzelőanyagnak. Egy benzines aggregátorok száma egy főre lebontva pedig jellemzően nulla. Javallott tehát: konzervek (bár még ilyen helyzetben sem érdemes konzerv székelykáposztát venni, mert instant kihányja az ember), zöldségek, gyümölcsök, vitaminkapszulák, és sok sok liter víz felhalmozása. Ha van elég víz, azzal hosszú ideig ki lehet húzni. Ürítsünk ki minden cukros üdítős üveget (azoktól csak szomjasabbak leszünk), samponos, öblítős flakont, és töltsük tele vízzel. Ha már egy darab szappan van a háztartásban, a higiénia is megoldódott.

Nekem jelenleg ezekkel az élelmiszerekkel kellene kihúznom egy ideig: mézes-kardamomos rizs, sült almával és olivabogyóval.

20151014_135810

Fegyverek:

Bár arra az eshetőségre egyáltalán nem akarunk gondolni, hogy mi lenne akkor, ha meg kellene védenünk magunkat (és tegyük fel, higgadt, hazaszerető honpolgárok vagyunk, akik nem akarják se élő, se élőholt honfitársaink életét elvenni) kénytelen vagyunk valamit kitalálni, ha a helyzet úgy kívánja. Furamód egyébként nem is a zombiktól kell tartanunk a leginkább, hanem a fosztogatóktól.

A háztartásomban fellelhető “fegyvernek” minősülő eszközök:

20151014_140313

Lássuk csak, mi az, ami egy átlagos háztartásban fellelhető: a lehető legnagyobb franciakulcs (30-32-es méret javallott), kalapács, néhány kés és az üvegek, amiket szúró-vágó eszközként lehet használni. Be kell látni, hogy jellemzően semmilyen, tömegoszlatásra alkalmas eszközünk nincsen. De ha van elég lélekjelenlétünk, egy zombit elég fejbeszúrni, a fosztogató bandákkal szemben pedig igyekezzünk elővenni a legjobb diplomáciai képességeinket. Mindig legyen nálunk valami (étel, víz, gyógyszer, cigi, pornóújság), ami megfelelő cserealapot szolgáltathat az életünkért cserébe. Ha meg átvernek, hát… inkább fektessünk nagyobb hangsúlyt a védekezésre.

Biztonság:

Minden nyílászárót deszkázzunk be, de csak annyira, hogy ha a lakótársunk mégis kiszabadulna onnan, ahova bezártuk, egy mozdulattal le tudjuk kapni a bejárati ajtóról a deszkát, ha menekülni kell. Egyetlen menekülési útvonalat azért hagyjunk, amit egy nehezebb bútorral torlaszolunk el. Ugyanitt jegyzem meg, hogy érdemes az ajtó mellé bekészíteni egy táskát, amiben a legszükségesebb túlélő-felszerelések vannak, arra az esetre, ha el kell hagyni a fedélzetet.

Kommunikáció:

Amíg van áram, lehetőleg használjuk a lakótársaink asztali gépét, hírolvasásra. NE TORRENTEZZÜNK! A torrent zabálja az adatforgalmat, emiatt nehogy már ne tudjuk a 24.hu-t olvasni, ahol tanult kollégáink mindenféle fontos-okos tippel segítik a még életben maradt olvasókat. A laptopokat és a powerbanket töltsük csutkára. Ilyen esetekben valószínű, hogy a telefonos és internetszolgáltatók közel egyszerre tűnnének el, emiatt érdemes minden percet hírek olvasásával, sms-ek váltásával, cimbik fél-egy óránkénti hívásával tölteni. Ne fusson az Angry Birds a háttérben! Egy telefonon rengeteg háttérprogram fut akkor is, amikor azt hittük, hogy kiléptünk belőle, ezeket mindenképp ellenőrizzük, mert viszik az akksit. Ha mázlink van, és mondjuk utcafrontra néz az albink, próbáljuk meg a szembe szomszédokkal felvenni valahogy a kontaktot, de vigyázzunk, sosem lehet tudni, hogy a kedves öreg néni a szomszédban nem tart-e egy kis kaliberű revolvert, és nem jön-e át lerabolni a maradék egy kiló cukrunkat.

20151014_140417
Telefontöltő, powerbank, telefon, elem és pótakksi.

Unaloműzés:

Egy zombiapokalipszis borzasztóan unalmas, ha otthon töltjük! De amíg a rendvédelmi szervek ránk nem találnak vagy el nem fogy az élelmünk, semmiképp ne hagyjuk el a lakást. Ne nézzünk filmet, ne hallgassunk zenét, nincs youtube, a pornóról meg már beszéltünk. Én speciel végre elolvashatnék egy csomó könyvet. Tanulhatunk új készségeket (pl. varrás, kötés, festés, rajzolás), végre jut idő a testedzésre, vagy a takarításra. Utóbbival óvatosan: ne használjuk el az összes vizet!

És te mivel töltenéd a zombiapokalipszis első 24 óráját?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik