A legutóbbi ütős részletet követően most egy kisfilm érkezett a Sicario – A bérgyilkos című mozihoz, melyből a Golden Globe-díjas Emily Blunt karakteréről: Kate Macer FBI ügynökről árul el infókat a színésznő mellett a produkció másik legérdekesebb figuráját játszó Benicio Del Toro. A Denis Villeneuve rendezte film az USA és Mexikó határán összpontosuló nemzetközi drogháború közepébe csöppenő Macer története lesz, melyben a mexikói kartellek felszámolásáért folytatott műveleteket vezető két nagymenő, Matt (Josh Brolin) és Alejandro (Benicio Del Toro) oldalán Kate is megpróbálja majd felvenni a harcot, csakhogy a vadnyugatot idéző környezetben már az életben maradás is komoly kihívást jelent a felkészületlen ügynöknek. Ráadásul Kate-nek idővel rá kell jönnie, hogy még a kollégáiban sem bízhat, ugyanis Alejandro valójában nem is az amerikaiaknak, hanem éppen ellenük dolgozik. A máris sokat magasztalt Sicario október 22-én kerül a magyar mozikba.
Kapcsolódó cikkek
Ajánlott videó
- 23:07 „Nem tudom, minek kell történnie, ahhoz, hogy piros lapot kapjon valaki? El kell törnie a bokáját a másiknak?”
- 21:56 Egy sérüléssel még nagyobb esélyt kaphat az olimpián a magyar műkorcsolyapáros
- 21:39 Eutanázia előtt eladományozta az arcát, szokatlan műtét Barcelonában
- 21:28 „Ne keverjenek bele minket a politikába” – nem csupán az Eb-bronz miatt volt forró a hangulat a horvát kézilabdázóknál
- 21:20 Trump: Én soha nem jártam az Epstein-szigeten, de a korrupt demokraták igen
- 21:16 A legfontosabb hírei - 2026. 02. 02.
- 21:10 „A fideszes frakcióvezető nyilvánvalóan hazudott nekem” – botrányosan indult az év a győri közgyűlésben
- 21:00 Bochkor Gábor Fenyő Miklósról: Meg voltam róla győződve, hogy ki fog jönni és ez egy párhetes történet lesz csupán
- 20:38 A brazil influenszer nagy támogatója volt Trump bevándorlás-ellenes ügynökségének, az ICE őt is letartóztatta
- 20:28 Pokoli fájdalmai vannak Pásztor Erzsinek: az előadásait is le kellett mondani
- 20:00 Trump állítja, megbeszélte az indiai miniszterelnökkel, hogy leállnak az orosz olajimporttal
- 19:59 RTL: Úgy megverhette a fóti gyermekotthon igazgatója az egyik neveltet, hogy az kórházba került
- 19:30 10 református püspök, élükön Balog Zoltán, úgy érzi, gúnyt űzött a magyarokból a világszervezet
- 19:24 Zelenszkij: Kész a megállapodás a biztonsági garanciákról
- 19:00 Négy férfitől kilenc gyereke van a 27 éves nőnek, és nem tervez megállni
- 11:58 Magyar Péter Orbán Viktornak: Hallom az ön által okozott Európa-rekorder infláció miatt idén már 50 ezer forint egy szavazat „ára”
- 16:14 Tüntetést rendeznének a Kossuth téren a választás másnapján, „megelőző jelleggel”
- 11:16 Lebontották Matolcsy Ádám engedély nélkül épített rönkházát
- 16:09 Ingyenes készpénzfelvétel: vannak, akik hiába próbáltak hozzáférni a 300 ezerhez – íme, egy várható hiba és a megoldása
- 15:06 Elgázolt egy embert a vonat Budapesten
- 10:36 A csokornyakkendős Bad Bunnytól a tollkosztümös Lady Gagáig – a Grammy-gála képekben
- 21:00 Bochkor Gábor Fenyő Miklósról: Meg voltam róla győződve, hogy ki fog jönni és ez egy párhetes történet lesz csupán
- 21:20 Trump: Én soha nem jártam az Epstein-szigeten, de a korrupt demokraták igen
- 17:58 Ezt kell tudni az Epstein‑botrányról: hat pontban idézzük fel a világ egyik legsúlyosabb szexuális visszaélés-sorozatát
- 11:00 Gyulay Zsolt: A sportban dolgozókat nagy meglepetés érné, ha itt kormányváltás lenne
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
