A könyves.blog Szvetlana Alekszijevicset emailben kérdezte még a Nobel-bejelentés előtt. Az interjúban a fehérorosz írónő azt mondja, Moszkva újra belevetette magát a múltba. A putyini új út pedig nem más, mint visszatérés a szovjet mintához.
A legfélelmetesebb az egészben az, hogy az orosz népet kirabolták és megtévesztették. Az értelmiség már a 90-es években próbálta ezt jelezni, de a tömegek nem hallották meg a figyelmeztetést, csak azt, ahogy Putyin új birodalom építésére hívja őket – hiszen erre vártak.
Az értelmiség nem a barikádokon áll, hanem a konyhákban beszélget tehetetlenül, miközben az ország valamiféle katasztrófa felé tart.
Bármennyire is szörnyű ezt mondani, de ez a hatalmas tömeg ma kész arra, hogy vért lásson. Elég megnézni az újságokat vagy az internetet, ahol visszaköszönnek 1937 hívószavai: nemzetárulók, csaló bandák, kémek, pederaszták…
Alekszijevics megdöbbentett, hogy amikor Moszkvában járt, a kocsikon ilyen feliratokat látott: „Obama – Köcsög”, „Hamarosan – Berlinben!”.
A szovjet korszak legborzalmasabb hagyatéka maga a szovjet nép. A vér és a vakhit szolgája. Mi, az értelmiség a kilencvenes években romantikusok voltunk, hittük, hogy a szabadság közel van, és egyszerűen elérhető. Bűnös romantika!
Ő nem választja a hőseit, ők válnak ki a tömegből. Bárkivel elbeszélget, legyen az hóhér, áldozat.
Sztálin áldozata, Csernobil áldozata vagy Putyin áldozata… Annyi most az orosz katona, aki Csecsenföldön, Donyecknél vagy Szíriában él át szörnyűségeket, sérül meg.
Nemcsak ahhoz kell bátorság, hogy írjon róluk, hanem ahhoz is, hogy köztük éljen. Már érti, hogy nagyszülei, szülei miért hallgattak a szörnyűségekről.
Mert mi is hallgatunk most, mi is tehetetlenek vagyunk.
Szerinte azért van újra igény a Sztálin-kultuszra, mert Sztálint ismerik, a szabadságot nem. Az orosz nép soha sem élt szabadon, minden az erőszakra épül és azt is tartja karban.
Itt van például Putyin: ő is egyfajta Sztálin, csak kicsiben.
Bármennyire is nevetséges, az egész világ rémülten néz, beszélgetni a harmadik világháborúról teljesen normális dolog lett, az írónő barátai már arról olvasnak, miként lopakodott be a fasizmus a harmincas évek Németországába és hogyan a leninizmus és a bolsevizmus Oroszországba.
A kettő igencsak hasonlít egymásra.
A nép még mindig mítoszokban él, a demokráciát már dermokráciának hívja. (a dermokrácia a népellenes kormány szinonimája – a szerk.) A múlt nem mögöttünk van, hanem előttünk, a jelen kiesik, “olyan mélyen ülünk a múltban”, hogy a következő generáció is az emlékek közt nő fel, a közeljövőben nem változik semmi. Az írónő abban bízik, hogy 9 éves unokája generációja már másként akar élni.
Csakhogy ha nem az emberek, akkor ki csinál majd forradalmat, a gépek?!
Szerinte az embernek kell az utópia, mert hit és utópia nélkül gyenge. Tömegben, csordában élni sokkal könnyebb. Ő nagyon fél a tömegtől. Szerinte a legfontosabb kérdés, hogy miként lehet időben megszabadulni a hazugságoktól. Amikor fiatalok kérdezik, mit csináljanak, csak azt tudja mondani nekik: menjenek és vigyázzanak az emberekre.
Úgy látja, Lukasenko soha nem lenne képes Európa felé fordulni, de Putyin nem is hagyná, hiszen Belorussziát Oroszország részeként kezeli, és az oroszok többsége is így gondolkodik.
Oroszországnak pedig nem kell harcolnia velük, elég, hogy tudja, nélküle nincs elég gázuk, olajuk. Az interjú további részletei itt.
“Nem szabad engedményeket tenni totalitárius hatalomnak”
Nemcsak számára, hanem a belorusz kultúra, és “örökké présben őrlődő kis hazája”, Fehéroroszország számára is elismerésnek nevezte csütörtöki minszki sajtótájékoztatóján Szvetlana Alekszijevics, hogy idén neki ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat, az ellenzéki író ugyanakkor azt is mondta, nem szabad engedményeket tenni a totalitárius hatalomnak.
A Szovjetuniót és a posztszovjet térséget a hétköznapi ember szemszögéből bemutató köteteivel ismertté vált szerző arról is beszélt, hogy szereti az orosz világot, “a jót és a humanistát” – az eltűnőben lévő balettet, a zenét és az irodalmat -, de ki nem állhatja “Sztálin és Putyin Oroszországát”, amelyben a lakosok “86 százaléka örül, hogy emberek halnak meg Kelet-Ukrajnában, nevet az ukránokon, és azt hiszi, hogy erővel mindent meg lehet oldani.
