Az amerikai szitkomok szerelmesei az utóbbi időben nincsenek túlságosan elárasztva jobbnál jobb darabokkal. A legnézettebb Modern család és – a kissé ellaposodott – Agymenők szériákon kívül olyan speciális humorú sorozatok, mint a Louie, az Other Space vagy a Broad City tekinthető követésre alkalmasnak, ezeken kívül már csak hullámzó hangvételű és minőségű alkotásokról beszélhetünk. Az Így jártam anyátokkal keltette űrbe próbált tavaly valami fényt csempészni a FOX csatorna, ráadásul úgy, hogy a The Last Man on Earth-t úgy harangozta be, mint nem szokványos sorozatot.
Helyszínében persze nem egy spanyolviasz, hiszen egy már számtalanszor feldolgozott időszakban, az apokalipszis után játszódik. Nincsenek azonban zombik, senki sem mászkál maszkban vagy védőruhában, nincs atombomba. Semmi ilyesmi, csupán egyetlen férfi. Ahogy az első évad kapcsán már megírtuk, 2020-ban járunk, miután egy meg nem nevezett járvány kipusztította az emberiséget és az állatokat is. Egy férfi, Phil maradt csak a Földön, aki szülővárosában, az arizonai Tucsonban áhítozik az emberi (elsősorban női) társaságról. Rongálással, gyújtogatással, csapatsportok egyéni űzésével és hasonlókkal múlatja az időt, de tekintve, hogy ezzel a poénfaktorral nem lehet egy egész évadot megtölteni, hamarosan megérkezik A NŐ, Carol.
Persze Phil nem különösebben vonzódik hozzá, de mégiscsak nő, aki viszont csak úgy adja oda magát a férfinak, ha jelképesen elveszi. A helyzetet bonyolítja, hogy utána érkezik még egy nő, aki viszont Carollal ellentétben gyönyörű, így az évad Phil kanossága körül kezd mozogni, amit tovább bonyolít az újabb szereplők érkezte. Az első szezont szépen lassan Phil kicsinyes hülyeségei, hazugságai, csínyei zárják, a monodrámát egy diszfunkcionálisan viselkedő nagycsalád boldog/szomorújátéka teszi ki, míg végül a szezonzáróban az új alfahímnek köszönhetően Philt kiveti a héttagú mikroközösség, és a megbocsátó Carollal elkocsikáznak a semmibe.
A második évad első epizódja ezután veszi fel a fonalat, s némiképp rímel az előző szezon nyitányára, azzal a különbséggel, hogy itt már Phil és Carol együtt tesznek tréfásnak szánt dolgokat: lopakodó bombázóval gurulnak ”vásárolni”, a Fehér ház ovális irodájában tequilával töltött kádban lazítanak stb. Nem sokáig bírják azonban a semmittevést, Carol végül ráveszi Philt, hogy fél év után menjenek vissza Tucsonba, hátha ennyi idő után a többiek már megbocsájtanak a férfinak. Közben megkapjuk az „egyetlen ember az űrben” mellékszálat is, amelyre az előző szezon végén már volt utalás, a Nemzetközi Űrállomáson ragadt asztronautáról pedig kiderül, nem más, mint Phil bátyja (a Förtelmes főnökökből ismerős Jason Sudeikis), aki ugyanolyan kényszeres dolgokat csinál, mint öccse, csak amíg Phil labdákkal társalog szabadidejében, addig a bratyó az űrbe vitt hernyókkal.
A sorozat tavaly igen hektikusan szerepelt, a kezdeti érdeklődést gyors visszaesés követte, de a szezon végére újra visszataláltak a nézők, így kaphatott folytatást. Legnagyobb erénye (és hibája is) a kellemetlen, Office-szerű humora volt, ugyanis Phil egy meglehetősen béna karakter, aki folyamatosan cikis helyzetbe hozza saját magát. Egyelőre az új évad első részében nem kaptunk túl sok ilyet, bár ez talán köszönhető annak is, hogy a sorozatnak új showrunnere van. A főszereplő persze megmaradt állandóan elégedetlenkedőnek és Carollal pörlekedőnek, de egyelőre csupán önhibáján kívül sodorba magát kellemetlen szituációba. Ez viszont pont az a tulajdonság, ami az előző évadban is szerethetővé tette a karaktert, minden hibájával és kicsinyességével együtt a néző sajnálatból is követte a szerencsétlenkedő főhőst.
A The Last Man on Earth-ben továbbra sincsenek hangos hahotázásra okot adó gegek, az egészet körbelengi valami gyermeki báj, ahogy szereplőink lehetetlenül viselkednek egy lehetetlen élethelyzetben. Élvezeti értékét főleg úgy nyeri el, ha ez ember egyben tekeri le az egész évadot, a 20 perces epizódok önmagában kicsit suták voltak korábban is, és a második évad első része is ezt erősítette bennem. Szóval a magam részéről még várok három hetet, amíg újra belevágok, 60 percet egyszerre megnézni belőle szórakoztatóbb, ugyanis egy-egy rész korántsem olyan kompakt, mint mondjuk (és most szándékosan teljesen messze álló példát mondok) egy Family Guy epizód. De ettől még érdemes ráfanyalodni, ha az ember nem egy stúdióban leforgatott szokványos szitkomot akar nézni.
