A jogászkodós krimiknek nagy hagyománya van az amerikai sorozatgyártásban, manapság mégis csekélyke felhozatallal kell beérniük a műfaj rajongóinak. Ebből a kevés sorozatból mégis van néhány igazi gyöngyszem, vitathatatlanul a zsáner legjobbjai közé tartozik azonban Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?. Nem csupán intelligensek és érdekfeszítőek az egyes epizódok esetei, de az átívelő gyilkosság is olyan részletesen kidolgozott az első évadban, hogy igazi csemegének számít: a néző csak kapkodja a fejét, miközben próbálja kitalálni, hogy akkor pontosan hogy is történt, mi is történt, miközben folyamatosan kapja az arcába a megoldáshoz vezető eseményeket és az ahhoz lazán (vagy semennyire) kapcsolódó, viszont a karaktereket szépen bontogató, félreinformáló történetszálakat. Ráadásul a végén az arcunkba kapunk egy akkora cliffhangert, hogy csak na, ami szinte biztos, hogy az egész második évad eseményeit szervezni fogja.
A széria főszereplője Annalise Keating, egy kemény és kifejezetten antipatikus ügyvédnő, aki a szakmájában bármit képes sikerre vinni és meg is teszi – még ha ehhez machinálnia is kell egy-két bizonyítékkal. A magánéletében látszólag szintén minden rendben, valójában azonban egy magányos, szeretetéhes és érzelmes karakterrel van dolgunk, aki képtelen bízni az emberekben, mégis gondoskodó tyúkanyóként viszonyul mindenkihez, mert vágyik a bizalomra. Annalise jogot tanít a helyi egyetemen, gyakorlati szituációba csöppenti a diákjait, akiknek nem csupán helyt kell állniuk, de az órán azokat az illúzióikat is a porba döngölik, amelyek a jog igazságosságáról és etikusságáról még naivan bennük élnek. A tanárnő minden évben felfogad néhány diákot a praxisába, hogy kinevelje őket, így kerül mellé az öt archetipikus mellékszereplő – a jóságos, a csendes, a jóképű, a könyvmoly és az idegesítő. (Mivel eleinte tényleg csak ennyi definiál mindenkit, így a nevekkel nem terhelnék senkit.) Az évadot összefogó szálat egy, a kampuszon történt gyilkosság adja, amelynek gyanúsítottja Wes (a “jóságos” hallgató) szomszédja, akibe kicsit beleszeretett. Mindeközben pedig az átívelő szál folyamatosan ugrál az időben, így láthatunk egy hónapok múlva esedékes gyilkosságot, amelyben kis diákcsapatunk próbálja eltüntetni a hullát – Annalise férjét.
A második évad indítása kísértetiesen emlékeztet az elsőére. Történt egy gyilkosság (ez volt a fentebb már emlegetett szezonfinálé cliffhangere), amelyet a szereplőink egy része próbál kinyomozni, míg a többiek azt hiszik, csupán eltűnésről van szó, emellett valószínűleg kapni fogjuk a heti rendszerességgel szállított eseteket. A nyitórész sejtetni engedi, hogy az évadvégi status quo előbb-utóbb felborul az állandó titkolózások miatt és idő kérdése, hogy a jóságos Wes Annalise-be vetett bizalma megrendüljön. Ennek ellenére kicsit jellegtelen és a legkevésbé sem hibátlan epizódot kaptunk évadnyitásként. Egyrészt a karakterek közti kapcsolatok beálltak egy alapállapotra, ahonnét jelenleg nem nagyon fognak elmozdulni, ha pedig igen, akkor gyorsan visszaáll az alapállásba. Nekünk, nézőknek pedig ezt az alapállapotot mutatták be, nem vállaltak kockázatot. Másrészt pedig nagyon gyorsan ellőtték a cliffhangert, és még ha nem is tudja a karakterek nagy része a gyilkosság megoldását, nézőként pedig már csak azon izgulhatunk, hogy vajon meddig sikerül elhúzniuk ezt a készítőknek.
Azonban az évadnyitóban történtek izgalmas dolgok is. A rész végi utolsó perc visszahozza az első évad időugrásait és ismét láthatjuk, hogy a jövőben ismét be fog ütni a trágyafolyam, úgyhogy ismét izgulhatunk, hogy vajon hogy vezetgetnek és félrevezetgetnek minket a készítők a megoldás felé. Emellett remélem, hogy ebben a szezonban kiderül végre a karakterek számára is, hogy ki ölte meg az első évados diáklányt, és az is, hogy a cliffhangeres gyilkosságot ki követte el, mert abból nagyon szép konfrontációk származhatnak a szereplők közt – az nem elég, hogy mi, nézők megkaptuk már a választ.
A Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? gond nélkül hozza az első évadtól megszokott minőséget, még ha a 43 perces évadnyitó első 42 perce kissé évadközepi helykitöltőként is hatott. Egy dologra viszont nagyon oda kell figyelniük a készítőknek, és az az átívelő szál. Ha annyira rapszodikusan oldanak fel helyzeteket, mint ahogyan feloldották az első szezon végi gyilkosságot, akkor könnyedén ki tud siklani az egész sorozat. Ráadásul épp annyira alaposan kell kidolgozniuk ezt az átívelőt is, mivel annyira hatalmas információhalommal dolgoznak, hogy ott csak egyetlen dolognak kell kimaradnia ahhoz, hogy a halom maga alá temessen mindent. Az epizód utolsó egy perce viszont azt mutatja, hogy nem lesz itt probléma.
