A Heti Válasz összeültette Vidnyánszky Attilát és Máté Gábort, a Katona József Színház újrapályázó igazgatóját. A két direktor teljesen eltérően reagál a valóságra, és mégis sok mindenben egyetért. Máté Gábor a be- és kivándorlásról szóló, Illaberek című darabot rövidesen leveszi a műsorról.
Nem tűnik már hangsúlyosnak az, amit abban meg akartunk mutatni.
Máté Gábor a menekültválság eseményeit megrázónak tartja, és nem csak azóta, hogy összecsapások voltak a határnál.
Ebben megint benne van a Magyarországra jellemző kétoldaliság: az egyik oldal mintha csak a bevándorlás riasztó részét látná, akár a legalapvetőbb emberség nélkül, a másik oldal pedig csak azért is pozitív akar lenni.
A Katona direktora örül annak, hogy neki nem kell semmilyen döntést hoznia, mert iszonyatosan bonyolultnak és félelmet keltőnek látja a helyzetet. Ezzel a Nemzeti főigazgatója is egyetért, a tudósítások őt is megrázták, de ő nem vesz le darabot. Szerinte a beregszásziak „Zoltán újratemetve” című előadása a maga drótkerítésével, a változó határok tragédiájával csak új értelmet kap.
Hat gyerekem van, és ha nem tudnám etetni őket, én is elindulnék. Közben viszont az ember fél, mert az integrációs kísérletek kudarcba fulladtak Európában. Az a világ, amit Európa felépített, veszélyben forog. (…) Egyetértek Orbán Viktorral: ha szabad versenynek lesz kitéve a zsidó-keresztény és a muzulmán kultúra, akkor lehet, hogy mi maradunk alul.
Máté Gábor szakmai alapon védte meg a kritikusoktól a Nemzeti egyik Purcărete-előadását.
Purcăretét az egyik legjelentősebb rendezőnek tartom. Faustja életem egyik legnagyobb színházi élménye. Tehát ha ő itt van, mert valaki idehívta, akkor egy normális ember első dolga, hogy odarohan és megnézi, s ha tetszik neki, ha nem, próbálja megérteni. A tanítványaimat azonnal elzavartam erre az előadásra, aztán hosszan beszélgettünk róla. Hogyan lehet azt az álláspontot képviselni, hogy ide valaki ne jöjjön el? Ez nonszensz, idáig már ne fajuljanak a dolgok!
Máté Gábor a Nemzetit érintő bojkottról, a POSZT-ról úgy vélekedik.
Ha ez színházi találkozó, ahova mindenféle előadást el lehet vinni, akkor persze, legyen minden évben. De ne csináljunk úgy, mintha szakmai szempontból ez valami jelentős dolog lenne.
Ő díjellenes, mert „most már tényleg inkább csak leköpik az embert, ha fesztiváldíjat kap”. Máté Gábor legutóbb a Körhinta című előadást látta a Nemzetiben, Vidnyánszky Attila ugyanakkor jó ideje nem volt a Katonában, mert ott célpontnak érzi magát.
Rendszeres Katonába járó voltam, mindig is úgy gondoltam, hogy izgalmas műhely. Amikor aztán elindultak a Nemzeti körüli ügyek, egy sor kellemetlen élmény ért színházi előadásokon, beszóltak, összesúgtak a hátam mögött. Ezért inkább nem megyek. Külföldre sokat járok, de itthon erőt kellett venni magamon ahhoz is, hogy a fiamat a Vígszínházban megnézzem. Célpont vagyok, és az ember nem azért megy színházba, hogy ezt érezze, hanem hogy valami megérintse.
A teljes páros interjú a Heti Válasz legfrissebb számában.
