Hogy kerültél bele az egészbe?
Hát én még valamikor nagyon az elején. Horgas Péterrel (szerk: az ötletgazda) mi már dolgoztunk együtt, de a színész a díszlettervezővel ritkán kerül igazi szimbiózisba munka kapcsán, így ez csak egy távoli ismeretség volt. Péter látta a Református Szeretetszolgálat tavalyi adventi kampányát, aminek én voltam az arca és azt hiszem ennek kapcsán merült fel benne, hogy én talán benne lennék ebben a kezdeményezésben is. Megmondom őszintén, amikor először végighallgattam, azt gondoltam, milyen aranyos, álmodozó ember, hát ebből úgysem lesz semmi. De hát amikor valakinek ilyen már-már futurisztikus , és ennyire idealista elképzelései vannak, amellé nem lehet nem odaállni.
Nekem a furcsaság ebben az egészben pont ez, hogy nem pénzt gyűjtötök.
Valóban nem. Én vettem már részt olyan kezdeményezésben, ami arról szólt, hogy egy adott régióban egy adott problémát orvosoljunk úgy, hogy szedjünk össze pénzt a megoldásra, tehát ezt a típusú segélyprogramot már láttam élőben megvalósulni. De hogy valaki előpattanjon azzal, hogy így komplexen, a magyarországi gyermekéhezést szüntessük meg?! Hát mondtam, hogy úgy legyen! Szüntessük! Rajtam nem fog múlni!
Most is mosolyogsz a dolgon, meg én is mosolygok a dolgon, de szerinted ez hogy tud megvalósulni?
Hát úgy, hogy mivel mindenki mosolygott a dolgon, ezért nem nagyon ütközött falakba. Tehát úgy néz ki, hogy valóban megszületik ez a törvénytervezet, és hogy ha minden így megy tovább, ahogy eddig ment – márpedig eddig az ország állapotához, és a korszellemhez képest gördülékenyen ment szinte minden –, akkor valóban elképzelhető, hogy a szakemberek által kidolgozott törvénytervezet következtében elkezd dolgozni egy gépezet, ami megoldja azt a tüneti problémát, hogy Magyarországon 40 ezer gyermek effektív éhezik. Az a nagy ötlet, ha szabad ilyet mondani, amihez végig ragaszkodtunk, hogy mi ezt a tünetcsoportot szeretnénk orvosolni. Szóval senki nem gondolja azt, hogy a probléma eredete megoldható, vagyis, hogy ne váljon éhezővé egy gyerek sem Magyarországon, ugyanis egy gyerek azért éhezik, mert a szülei nem tudják kellő mennyiségben és/vagy minőségben ellátni. Na most ezen nekünk már sajnos messze nincs lehetőségünk segíteni, vagy megoldani, épp ezért nem is ez a cél. Tehát nem az a cél, hogy megoldjuk, hogy ne kerüljön ilyen helyzetbe egy gyerek, hanem az, hogy amennyiben ez megtörténik, akkor legyen segítség a probléma megoldására.
Egyébként te találkozol ezzel a problémával bárhol? Itt élsz Budapesten, ahogy végignézem a családodat, végignézem a munkádat, mondjuk azt, hogy egy sokkal szerencsésebb helyzetben vagy, mint egy szabolcsi faluban egy kisgyerek, vagy voltál… Tehát találkozol te ezzel a problémával bármikor, bárhol?
Ha a szűk környezetemben nem is találkoznék – bár volt a gyermekeim osztálytársai körében olyan, akiről tudtuk, hogy ha nem is mennyiségi, de minőségi éhezésről abszolút beszélhetünk nála, pedig Budapest III. kerületében élünk. Gyakran járom az országot a koncertek, színházi fellépések kapcsán, és különösen nyáron, amikor nagyon sok ingyenes szabadtéri rendezvény van – ahol például a helyi önkormányzat állja a koncert költségeit, így a falu apraja-nagyja anyagi helyzettől függetlenül élvezheti a színpadi produkciókat, ott azért nagyon sokféle emberrel lehet találkozni. Ami számomra csodálatos, és közben elgondolkodtató, hogy az elmúlt hetekben kiderült, ebben az országban nagyon sok érzőlelkű ember van, aki segíteni akar. Most éppen a menekülteken. Ez a segítési vágy azonban azért jött elő az emberekből, mert annyira az orruk elé tolult ez a probléma. Ugyanis – mint azt láthattuk – amikor a budapesti lakosok azzal szembesülnek, hogy az ő Keleti pályaudvarukon éhezik és fázik egy csomó kisgyerek, azt azért nagy részük nem bírja tétlen nézni. Ezért ken gyorsan három szendvicset, amit ő tud, és azt odaadja nekik. És másnap is így tesz, egészen addig amíg a probléma a „szeme elől” el nem tűnik. Az a nagyon nagy baj ezzel a gyerekéhezéssel, hogy ezek a gyerekek nem az orrunk előtt éheznek. Mi többiek pedig, ha nem esünk hasra egy problémában, ha nem ordít ránk ez a negyvenezer éhes gyerek a budapesti pályaudvarokon, akkor hajlamosak vagyunk úgy csinálni, mintha nem lennének, mert azért úgy egyszerűbb. Ha ennyire triviálisan szembe jönne a magyar gyerekek éhezése, mint amennyire triviálisan most szembe jött ez a másik probléma, akkor biztos vagyok benne, hogy ha az állam nem is, az állampolgárok, vagy civilek biztos, hogy sokkal intenzívebben segítenének. Csak hogy ez a probléma nem ordít.
Azzal, hogy ti nem pénzt gyűjtötök, hanem egy törvényt akartok kicsikarni – ami úgy néz ki, hogy össze is jön –, azzal ti tulajdonképpen politizáltok.
Ha van a politikának, mint kifejezésnek eredeti értelme és tartalma, akkor igen, politizálunk. Semmiképp sem abban az értelmében, ahogy az elmúlt évtizedekben ebben az országban ezt szokták tenni.
