A Macbeth a „nagy” Shakespeare-tragédiák utolsó darabja, amely egy királygyilkosságról és annak következményeiről szól, a XI. század Skóciájában. Ezt dolgozza fel a brit film, amelynek premierje idén Cannes-ban volt, de mozis forgalmazásba csak október 2-án kerül. A Justin Kurzel rendezésében készült adaptáció két klipet már kapott, illetve érkezett egy hosszabb és egy méghosszabb trailer is, a legújabb kedvcsináló pedig magyar feliratot kapott, továbbá láthatunk néhány rövidített jelenetet is. A filmet a rangos francia filmszemlén már megtekintő kritikusok szerint a Macbeth legnagyobb erénye, hogy dinamikájában pont olyan, mint amilyennek egy 2015-ben gyártott filmeknek lennie kell, s mégsem veszít üzenetéből, nem lesz bazári. A filmben a hadvezérből királlyá avanzsáló főhőst alakító Michael Fassbender mellett a Piafért Oscar-díjat nyert Marion Cotillard látható, mint Lady Macbeth, az egyéb mellékszerepekben Sean Harris, David Thewlis, Elizabeth Debicki és Jack Reynor is feltűnik, a magunk részéről pedig már eléggé várjuk, hogy láthassuk.
- 14:50 A fóti gyermekotthonnál folytatódott Magyar Péter karácsonyi ajándékosztó abszurdja
- 14:46 Százmilliókat kapott a magyar államtól egy szlovákiai szervezet, de vezetőjük a címét sem tudta megmondani az ebből készült kiadványnak
- 14:35 Megijedhettek a kormánynál, hogy januártól elbocsátások jönnek, így magyarázzák a vendégmunka-korlátozás tervét
- 14:32 Tommy Lee hetente csak egyszer zuhanyzik
- 14:24 25 milliós támogatással készül dokumentumfilm Nepp Józsefről
- 14:22 Kiderült, ki rejtett el kamerát a váci uszoda öltözőjében
- 14:19 Nincs több kérdés: új arc a Forma-1-ben
- 13:58 Új állampapírok érkeznek januárban, itt az ÁKK bejelentése
- 13:54 Két gyalogost elütött egy villamosperonra felhajtó autó Szegeden
- 13:53 Gáspár Győzőt felháborítják a mai fiatlok: „Trehányak, megbízhatatlanok, csak a buli – nekem húszévesen gyerekem volt”
- 13:53 Tombol a szélvihar, a Balatonnál 119 km/h-t mértek
- 13:50 A 2012-es súlyemelő Eb után 12 évvel két magyar is érmes lett
- 13:49 Ma van az első weblap szülinapja
- 13:35 Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó Angyalföldön – videó
- 13:30 Eltűnik egy magyarországi bank péntektől, erre számíthatnak az ügyfelek
- 11:13 Brutálisan emelkedik az alkalmi munka napi adója 2025-től
- 07:29 „Felejtsük el!” – kérte nejétől Zoltán, miután azt mondta neki: „Nem véletlen, hogy 42 évesen nem vett még el senki”
- 10:47 Bekéretik Magyarország varsói nagykövetét
- 07:24 Elfogatóparancsot adtak ki Oláh István ellen, aki rá akarta gyújtani a házat egy ötgyermekes családra
- 08:55 Megbukott a vizsgálatokon több dubai csoki
- 07:41 Négy fiatalkorú lányt keres a rendőrség, akik a XVII. kerületi gyermekotthonból szöktek meg
- 08:10 Fegyverrel akart végezni a volt főnöke gyermekeivel egy recepciós
- 09:43 Riasztást adtak ki a viharos szél miatt
- 11:40 Feljelenti Orbán Viktort a DK
- 04:40 Vége a sötét uralmának, itt a téli napforduló