Dombóvári István több nagy projektben utazik egyszerre: tehetségkutatót vezet, saját műsorai vannak a színpadon és a tévében, és közben még 40 kilót le is akar fogyni. Már 24 lement.
A napokban változott a hírportálunk neve 24.hu-ra, és te pont 24 kilót fogytál eddig. Véletlen lenne?
Aligha.
Nem szeretnék amúgy bulvárinterjút.
Ez már az első kérdésből kiderült.
Jól van, na, csak érdekelne a fogyásod története. Most épp kicsit lestrapáltnak tűnsz.
A hirtelen fogyás miatt az orvos alultápláltságot állapított meg nálam, amit viszonylag ritkán hall egy 105 kilós ember. A gyengeségtől még meg is fáztam.
Miért kezdted el? Mármint a fogyást, nem a megfázást.
Elértem a piros vonalat. A sárgán már rég túl voltam. Elfogadom az elmúlást, de nem szeretnék én magam lépéseket tenni ezért. Legalább nem segítem a Kaszást – nem fogom beolajozni a kaszáját.
Te kerested fel Schobert Norbit?
Igen. Ismerjük egymást, úgyhogy megpróbáltam, hátha. Kétségbeesett kísérlet volt: ráírtam egy üzenetet, hogy tudna-e valami tanácsot adni.
Neki meg gondolom, jól jön, ha egy ismert arc keresi fel.
Nem. Ő az, aki pont leszarja, hogy sztár vagy, vagy Jóska bácsi a szomszédból.
Hogy reagált?
Nagy bizniszmen, azt mondta, van rám 15 perce. Elmentem hozzá, majd egy hét múlva újra, de addig össze kellett írnom, mit ettem egy hétig. Mutattam a listát, kihúzgálta, amit nem szabadott volna. Nem maradt rajta semmi. Azt mondta, egy hét múlva újra menjek vissza, és ha valamennyit fogytam, vagy legalább nem nőtt a súlyom, akkor hajlandó segíteni, ha viszont hízok, akkor az azt jelenti, hogy nem veszem komolyan, és inkább ne menjek többé hozzá. Aztán elmondta, milyen következményei lehetnek a túlsúlyomnak. 10 perc alatt halálra rémített a csávó.
Láthatóan működik a paráztatás.
Nagyon úgy tűnik.
Nem lett volna egyszerűbb követni azt az irányzatot, amely szerint büszkén kell vállalni a kövérséget?
Á, az önámítás. Onnantól már csak egy lépés, hogy valaki azt mondja, „fogadj el engem a sérvemmel együtt”, és direkt nem műtteti meg a sérvét, mert büszke a dudorára. A kövérségbe bele lehet halni.
JÁKSÓ ELŐUGRIK A PEZSGŐVEL
Milyen lesz a Hungary’s Got Talent?
Attól rettegtem, hogy nekem mint humoristának, szólistának, kevés lesz a backstage-ből beengedő riporter szerepe, hogy megdicsérem a tündérnek öltözött Lajcsikát, hogy milyen jól néz ki. De elég hamar megnyugodtam, rengeteg poénlehetőség van benne.
De nem a szereplőket alázzátok, ugye?
Egyáltalán nem. Óriási a merítés, és végre nemcsak énekesek vannak, hanem teljesen szürreális és vicces figurák. Volt az a pont, amikor vártam, hogy Jáksó előugrik a pezsgővel.
A külföldi Talent-ekben láthattunk vasnyelőt, fingóművészt, itt is hasonló a felhozatal?
Ez az egy, amiről még nem beszélhetek.
Hogy merült fel a neved?
Csomó országban stand-uposok vezetnek ilyen műsorokat. Nincs se hátszelem, se csókosom a csatornánál. Sebestyén Balázs javasolt, de másokat is ajánlott, nem csak engem. Olyanokkal versenyeztem, akik profik ebben, rengeteg műsort vezettek, olyan sor volt előttem, aminek a végére sem mertem volna beállni.
Nem volt tele a gatya, amikor kiderült, hogy te kellesz?
Volt bennem kérdőjel. És volt egy pont, amikor a csatornát kezdtem félteni, főleg azért, mert nálam nincs szájkosár. Én szóltam nekik, hogy ha ez a ló elszabadul, azt nem fogjátok be az államhatáron belül. Azt mondták, bevállalják.
DIPLOMÁCIAI MENTESSÉGI TERÜLET
Milyen a humorod?
Erős közepes.
Oké, hülye kérdés volt. Úgy értem, mi a jellegzetessége.
Hangos. Zabolátlan. A tabukkal nem törődő. Nem hiszek az irányított szórakoztatásban, a korlátozott humorban. Nem hiszek abban, hogy jó, ha valamiről nem beszélünk. Frusztrációt okoz.
Azért lássuk be, vannak olyan témák az országban, ahol már így is elég nagy a baj.
A humoristára nem úgy kell tekinteni, mint egy terroristatoborzóra. Visszautasítok minden vádat, nem vagyok se rasszista, se homofób, se ilyen, se olyan. Legyen már a humor diplomáciai mentességi terület. Legalább itt valósuljon már meg a szólásszabadság.
Volt már ebből problémád?
Voltak feljelentések. Hajlandó vagyok bocsánatot kérni bárkitől, akit megbántottam. De induljunk ki abból, hogy nem bántottam meg. Egy szórakoztató műsor ugyanis nem gyűlöletkeltésre való. Az meg, hogy humoristát poénért feljelenteni… Innentől már egy lépés, hogy az énekest egy dalért, a péket egy kifliért. Nem hiszek abban, hogy meg lehet mondani, miről beszéljünk. Innen csak egy lépés a Rákosi-rendszer, meg hogy visszajön a 3T. És én ezt nem szeretném.
Azért gondolom, a munkaadódnál (a Dumaszínház – a szerk.) van valamilyen direktíva a színpadi politikai megnyilvánulásokra?
Természetesen. Tudomásul is veszem. De soha nem szeretném a mondandómat korlátozni. Ha lenne ebből gond, nyilván leülnénk, és átbeszélnénk, hogy „múltkor hogy is volt az a zsidós poén?”, de erre még nem volt precedens.
És a nézők? Ők sosem hisztiznek, ha politizálsz, és mondjuk nem pont úgy, ahogy nekik bejön?
Velem még nem fordult elő, de hallottam már olyat kollégától, hogy látványosan felálltak páran az első sorból. Érzékenyek az emberek a politikára.
Mennyire valós az a felvetés, hogy ha Magyarországon egy művész felvállalja a nézeteit, akkor automatikusan elveszíti a közönsége felét?
Teljesen valós. És ez nagyon nem tetszik. Remek példa erre Vágó István, aki az ország egyik legnagyobb tudású, műveltségű kvízmestere, és a magyar televíziózás úttörője volt, most pedig, a Facebook-posztjait elnézve, egy kesergő bácsi. Ennyit rohadtul nem ér a politika. Gyurcsány, Orbán, nekem senki nem ér ennyit.
És akkor mi a megoldás?
Hogy nincs balos meg jobbos közönség. Közönség van. Nevetni vágyó emberek.
Milyen a viszonyod velük? Mármint a nevetni vágyó emberekkel.
Van egy 122 ezres közösség a Facebook-oldalamon. Nem szeretem az olyan passzív hozzáállást, hogy „itt a tegnapi műsorom linkje, nézzétek meg, és lájk”, aztán szabadjára engedem, és leszarom, hogy ki mit ír. Követem, hogy mire hogyan reagálnak.
Ha valamit fikáznak a műsorodban, hajlandó vagy változtatni?
Adok a véleményükre. Sokszor van olyan kritika, amelyiken érzem, hogy megfontolásra érdemes.
Nonverbális kritikát is kaptál már? Tockos, gyomros?
Balatonon egy full részeg nagydarab fickó odajött, és köszönés, meg minden egyéb bevezető helyett annyit mondott: „közös képet!”. Jeleztem neki udvariasan, hogy épp valamiben nagyon benne vagyok, de öt perc múlva ugyanitt leszek, és örömmel. Erre azt mondta: MOST. Mondtam, hogy most nem, de öt perc múlva… satöbbi. Erre ordenáré hangon elkezdett üvöltözni, én pedig megkértem, hogy akkor ezt most hagyjuk, és inkább haladjon tovább. Mögém lopózott és teljes erőből fejbe kúrt. Kisgyerekkel volt, ezért nem ütöttem vissza. Viszont pár nap múlva elkezdtem bokszolni tanulni.
Az életetek csupa móka-kacagás, zsíros haknik, jó fej kollégák. Van egyáltalán árnyoldala a standup-os létnek?
Az, hogy akkor mész dolgozni, amikor mások ráérnek. Nincs ünnep, nincs hétvége. Az utóbbi tíz év minden szilveszterét az autópályán töltöttem, ahol Batman-pezsgővel koccintottam magammal vagy egy sofőrrel. Ezek nagy veszteségek. De emiatt nem kell sajnálni, ezt vállaltuk.
