Kultúra

Itt vannak az első képek a Marvel új sorozatából

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

szárnyas hírvadász. 2015. 09. 18. 15:00

A semmitmondó első teaser után ezúttal egy pár fotó jelent meg a Jessica Jones című szériából, így a hősnő mellett a mellékszereplőket is szemügyre vehetjük.

Még a múlthéten került fel a világhálóra a nullánál sokkal többet nem mutató teaser a Marvel Jessica Jones című sorozatához, amelyről akkor mindössze azt tudhattuk meg, hogy november 20-án startol majd a Netflix oldalán. Most azonban érkezett egy pár kép a produkcióból, így a szuper erős, szuper strapabíró és állítólag még repülni is tudó címszereplőt megformáló bőrdzsekis Krysten Rittert ábrázoló felvételeken David Tennant, Rachael Taylor és Carrie-Anne Moss mellett Mike Colter is feltűnik, aki ebben a szériában mutatkozik majd be a jövőre saját sorozatot kapó Luke Cage szerepében.

Az egyelőre túl érdekfeszítőnek nem tűnő Jessica Jones létjogosultsága abban rejlik, hogy a már tavaly beindult Daredevil, vagyis a Fenegyerek után a hősnő, továbbá a már bejelentett Luke Cage és az Iron Fist, azaz Vasököl produkciói közösen vezetik majd fel a Marvel The Defenders, magyarul a Védelmezők csapatának sorozatát, amely tulajdonképpen olyan lesz, mint a Bosszúállók, csak a mozivásznak helyett kisebb képernyőkön.

Forrás és fotók: ComingSoon
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.