Kultúra

Nem mutat sokat a Marvel új sorozatának első teasere

Megjelent a stúdió és a Netflix következő közös produkciója: a Jessica Jones első beharangozója, amelyből leginkább is csak a széria startjának időpontját tudhatjuk meg.

Alig mutat többet a semminél a Marvel Jessica Jones című soron következő hősös sorozatának első beharangozója, amelyben érdekes módon még a címszereplőt játszó Krysten Ritter sem tűnik fel. Ennél azért többet vártunk volna, pláne azok után, hogy a Netflixre készülő szériát már tavaly bejelentették és ez idáig semmiféle promóanyag nem érkezett hozzá. Szép-szép, hogy stílusos a videó, azonban mindössze a produkció startjának dátumát tudjuk meg belőle, amely alig több mint két hónap múlva, november 20-án lesz.

Jessica Jones egyébként a Marvel képregényeiben a 2000-es évek elején az Alias című füzetekben bemutatkozott karakter, aki szuper erős és szuper strapabíró, plusz még repülni is tud. Magyarán az őrá koncentráló produkció remek konkurenciaként fog szolgálni a Warner Bros és a CBS csatorna októberben induló Supergirl című közös szériájának, amely a Marvel örök riválisa: a DC képregénykiadó egyik figurájáról szól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik