A kétszeres Oscar-jelölt Stephen Frears rendezi a The Program című életrajzi drámát, amely a rák elleni küzdelmével és a sportolói eredményeivel emberek millióinak a példaképévé vált, a Tour de France-ot 1999-től 2005-ig hétszer megnyerő, azonban mindezt éveken át egy professzionálisan megszervezett doppingprogrammal elérő Lance Armstrongról fog szólni. A filmben a tehetségét korábban már többek között a Börtönvonat Yumába, A harcmező hírnökei és a Pandorum című mozikban is bizonyító Ben Foster alakítja a botrányhőssé vált legendát és már az első trailer sem hagyott kétséget afelől, hogy a 35 éves színész valami zseniális lesz Armstrong szerepében. A bajnok leleplezésében kulcsfigurává vált David Walsh könyvén alapuló és Dustin Hoffman, Jesse Plemons Lee Pace, illetve Chris O’Dowd mellékszereplésével készülő sportfilm szeptember 16-án debütál a francia mozikban.
![](https://s.24.hu/app/uploads/2015/09/the-program-ben-foster-e1442053178238-1024x575.jpg)
- 08:43 Betiltottak egy gyanús, iráni kötődésű vallási szervezetet Németországban
- 08:36 „Jön, ha jönnie köll” – mondta Tóth Gabi, amikor arról kérdezték, párjával terveznek-e közös gyereket vállalni
- 08:31 Meghalt John Mayall
- 08:25 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás - Reggeli pakk
- 08:06 Halle Berry félmeztelenül, két macskája takarásában emlékezett meg A Macskanő 20 évvel ezelőtti megjelenéséről
- 08:05 Fütyülnek Magyar Péter vádjaira a Diákhitel Központnál: új szerződést kötöttek a Balásy-cégekkel
- 08:03 Sándor Fegyir: Moszkva ugyanaz, mint '56-ban
- 07:51 Emlékezetesre sikerült José Mourinho első tétmeccse új csapata élén
- 07:50 Saját kertjében gázolt el egy nyolcvanéves Trump-szimpatizánst az öngyilkos támadó
- 07:23 Már 2300 embercsempészt engedtek ki a magyar börtönökből
- 07:15 Most kell gyűjteni a diófa gyógyító leveleit
- 07:13 Galambos Boglárka: Én sosem leszek az a nő, akinek a párja szponzorálja az életét
- 07:00 Ízelítő az új KRESZ-ből: családtagok és szimulátorok is oktathatnák a vezetést, szigorítanák a bevont jogosítvány visszaszerzését
- 06:59 Sok milliárdos fizetési felszólítást kapott az Orbán-kormány
- 06:45 Solti Berni a férjéről, Solti Ádámról: Jobb apukát el sem tudok képzelni nála
- 05:10 Titokzatos arcot találtak egy kazahsztáni sziklán
- 19:52 Egy 6 éves kisfiú megrúgásával is vádolják A. Tibor karateedzőt
- 07:00 Ízelítő az új KRESZ-ből: családtagok és szimulátorok is oktathatnák a vezetést, szigorítanák a bevont jogosítvány visszaszerzését
- 06:00 Komoly egészségügyi kockázatot jelentenek a 24.hu nevével visszaélő csalók termékei, a hatóságok mégis tehetetlenek
- 05:57 Ma este nyolcig izgulhatnak az egyetemi felvételizők
- 04:40 Több ezer éves bevásárlólistára bukkantak
- 06:34 TMZ: Céline Dion pénteken fellép a párizsi olimpia nyitóünnepségén
- 06:45 Solti Berni a férjéről, Solti Ádámról: Jobb apukát el sem tudok képzelni nála
- 18:02 Négy mágnes húzza négyfelé a holland kormányt, amely máris összeveszett Orbánon
- 21:08 Felforr a Föld a mesterséges intelligencia miatt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!