Jóllehet a Disney jóvoltából május óta immáron tudjuk, hogy Boba Fettről fog szólni a 2018-ban érkező második Star Wars-spinoff, mindazonáltal még jó sokat kell várnunk arra, hogy elkezdődjenek a munkálatok és megjelenjenek az első promóanyagok a mozihoz. Addig is, némi ráhangolódásképpen bizonyos Eric Demeusy és barátai leforgatták a Csillagok háborúja és Boba rajongóinak a lent látható videót, amely a leendő filmhez szolgál afféle teaser trailerként és éppen azt mutatja be, amint Boba a Sarlacc verméből kikászálódván beizzítja a Slave I nevű hajóját és elhagyja a Tatooine bolygót. A Jedi visszatér Boba számára szerencsétlenül alakuló eseményeit követően nem tűnt túl valószínűnek, hogy a fejvadász életben maradt, azonban ez még akár a Disney produkciójában is bekövetkezhet. Emellett a stúdiónak akad még egy lehetősége: azaz, hogy a Han Solo-mozihoz hasonlóan ezt a figurát is fiatalon mutassák majd be.
- 16:07 Gyomnövényként írtjuk a kertben, pedig már az ókorban légúti, emésztési és lázas megbetegedéseket kezeltek vele
- 16:06 „13-án keressél magadnak egy másik országot, baszd meg” – mondta a közműárokba bemászó tiszás háziorvosnak Pócs János
- 15:57 Elérte a Holdat az Artemis-2 küldetés - az űrhajósok hamarosan olyan messze jutnak, mint még korábban senki
- 15:50 Tóth Vera a Tisza Pártról szóló filmet ajánlotta az Instagramon
- 15:36 „Nyilvánvalóan nagyon rossz példa” – a győztes Pogacar a piros jelzés ellenére hajtott át a vasúti átjárón a kerékpárversenyen
- 15:05 Húsvéthétfőn kicsit erősödött a forint
- 14:56 Így borítja fel az amerikai alelnök látogatása a tömegközlekedők életét
- 14:49 Rossi: Jelenleg nem mindenki áll mellettem Magyarországon
- 14:41 Olyat figyelhet meg az Artemis–2 legénysége, amit emberi szem korábban még nem láthatott
- 14:31 Sárközi és az Egri csillagok: valóban cigányok is védték a magyar végvárakat?
- 14:26 Meghalt Takács Lajos séf
- 14:24 Ezt gondolta a liberalizmus vadhajtásának Bethlen István
- 14:07 Szélvihar: több megyét érintő riasztást adtak ki
- 14:03 Magyar Péter: A félelemkeltő operettkormány és a működő Magyarország között választunk
- 13:20 Iránhoz eljutott egy tűzszünetről szóló tervezet, de szerintük az USA nem áll készen a békére
- 06:39 Orbán Viktor a szabotázsakció miatt személyesen ellenőrzi a Török Áramlat magyar szakaszát
- 05:30 Kvíz: mennyire ismered a híres rockbandák zenészeit?
- 11:43 Az idén már nem kell lakcímkártya a szavazáshoz
- 09:25 Gáspár Bea nem készült húsvéti menüvel A Nagy Duett napján, férje úgy megharagudott ezért, hogy a vita hevében össze is csomagolta a holmiját
- 07:02 „Gyűlöltek a börtönben, mert más vagyok” – meglátogattuk az ismét bábaként dolgozó Geréb Ágnest
- 08:35 Pokolba taszítja az USA-t – iráni politikusok visszafenyegették Trumpot
- 10:22 Rubint Réka elárulta, miért most állt nyilvánosság elé a betegségével
- 11:32 Kínok közt halt meg: ezek voltak Mátyás király utolsó szavai
- 09:11 „Magyarország most biztonságban van” – Orbán elutazott a Török Áramlathoz az állítólagos szabotázsakció után
- 06:11 Pár nap leforgása alatt egy ikerpár mindkét tagjával lefeküdt, máig nem tudja, melyikük a gyereke apja
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
