Kultúra

Pályázatot írtak ki négy budapesti színház vezetésére

szinhaz(430x286).jpg (Array)
szinhaz(430x286).jpg (Array)

Kiírta a pályázatot a Katona József Színház, a Radnóti Miklós Színház, a Centrál Színház és a József Attila Színház ügyvezető igazgatói posztjára a Fővárosi Önkormányzat, a megbízatások ötéves időtartamra szólnak.

A négy, nonprofit kft. formában működő színház jelenlegi ügyvezetőjének megbízatása 2016. január 31-én jár le. Az előadóművészeti törvény értelmében a vezetői feladatok ellátására pályázatot kell kiírni – a szakmai munka folytonossága érdekében – legalább hat hónappal korábban.

A pályázatok kiírásáról június 23-i ülésén döntött a Fővárosi Közgyűlés. A felhívásokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján csütörtökön tették közzé. Pályázni a kiírás megjelenését követő 30 napon belül lehet. A kormány honlapján olvasható kiírás szerint az ügyvezető igazgatói munkakört mind a négy színház esetében 2016. február 1-jétől 2021. január 31-ig tölthetik be a nyertesek.

A színházak ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésével járó feladatok között van a színház művészeti programjának és gazdasági-üzemeltetési programjának kidolgozása és megvalósítása, valamint szervezeti, vezetési, működési feltételeinek megteremtése.

Az előadóművészeti törvény szerint a pályázatokat a benyújtási határidőt követő harminc napon belül kell elbírálni. A munkakör betöltéséről – a szakmai bizottság véleményét is mérlegelve – a munkáltatói jogkör gyakorlója harminc napon belül, önkormányzati fenntartó esetén a következő képviselő-testületi ülésen dönt.

A pályázatokat véleményező szakmai bizottságokba a Fővárosi Közgyűlés Hassay Zsófia és Orbán Gyöngyi képviselőket delegálta. A jelenlegi igazgatók közül Máté Gábor, a Katona József Színház vezetője, Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója és Puskás Tamás, a Centrál Színház ügyvezetője már jelezte, hogy újból pályázik a posztra.

A Radnóti Színházat 30 éve vezető Bálint András úgy nyilatkozott, hogy már nem pályázik újra. A társulat vezető színművésze, Kováts Adél viszont az MTI-nek is megerősítette, hogy pályázik a Radnóti Színház igazgatói posztjára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik