A magyar művészeti, politikai elit nagy ismerőjeként, az ország egyik legnevesebb háttérembereinek egyikeként jellemzett Rosta Máriának nem tetszik, hogy a beszélgetés azzal indul, a királydombi előadás lesz-e az utolsó bőr, amelyet lehúz az István, a királyról?
„Rossz kérdés. Verdi Aidájáról hány bőrt húztak le? Wagner Ringjéről mennyit? És Bartókról? Új kérdést!”
Ezt követően elmagyarázza, hogy – noha nagyon nehéz – azért kell augusztusban is bemutatni a darabot, mert a szerzők (Szörényi Levente és Bródy János) is érzik, hogy megöregedtek, viszont van még egy lehetőség, hogy visszakerüljenek a darabba.
„Megérdemlik, hogy ott álljanak a Királydombon, újra az Istvánban. Nincs vivő szerepük a darabban, de azt az egy-egy nótát fontos, hogy elénekeljék. A közönség meg imádja.”
Nem biztos benne, hogy ez az utolsó István, de most nem látja a következő lépést. Eddig mindig látta. A színpadi műveket nem engedte el. Az Illés a Beatünneppel lezárult, már nincs meg a banda. „Egy zenekar nem létezik, ha meghalnak a tagok, a színpadi mű viszont örök, nem függ attól sem, élnek-e a zeneszerzők vagy sem.”
Szó sincs arról, hogy mostani bemutatót egyfajta kárpótlásnak szánná az Alföldi-féle rendezésért.
„Az Alföldi-rendezés az elmúlt 32 év egyik rendezése volt. Ennyi erővel az első is kiverhette volna a biztosítékot, amelynek a filmváltozata pedig rendezőileg a leggyengébb volt.”
Már tíz évvel korábban – a huszadik évfordulón – felkérte a rendezésre Alföldi Róbertet, de akkor nemet mondott, és ezért utálta is. A harmincadikra elvállalta felkérést, és akárcsak a többi rendező, ő is hozzátett a darabhoz. Ma is úgy látja, akkor Alföldi volt a megfelelő ember.
„Az adott lélektani pillanatban, öt év Nemzeti Színház után rendezte az Istvánt a kor és a saját ízlése szerint.”
Szerinte a klasszikus szereposztással másra van szükség, ez most amolyan koncertszínház lesz, amire meg Novák Péter a tökéletes választás.
A királydombi ősbemutatón Rosta Mária nem volt ott, akkor a Fonográf klub izgatta, cseppet sem érdekelte a darab. Szörényi és Bródy munkásságát sem ismerte, neki ők nem voltak kamaszkori idoljai: a klasszikus zene érdekelte. Áttörést nála Kerényi Imre ’85-ös rendezése (Nemzeti Színház) ért el. Számára akkor derült ki, hogy „az István nem csak rockdalok egymásutánja, hanem valódi darab, amely szól is valamiről. Onnantól kezdett érdekelni.”
A Fonográf klub kialakításával, menedzselésével Gyárfás Tamás bízta meg. Ő „igazi cápa”, mindig jó szívvel gondol rá, pedig „tényleg erőszakos, ambiciózus, könyörtelen és rideg, ha annak kell lenni – tehát igazán jó üzletember, fantasztikus képességekkel.” Ott, a klubban ismerte meg a későbbi politikai és gazdasági elit tagjait, akiknek az ismeretsége később nagyon fontos volt a produceri munkájához.
A producer elárulja azt is, mit gondol a Szörényi-Bródy szerzőpárosról.
„Bródy egyszerű képlet. Az első pillanatban olyan volt, amilyen ma is. Letisztult, követhető, változatlan identitású ember, változatlan célkitűzésekkel és intelligenciával. Tisztán olvasható könyv, nincsenek benne meglepetések.”
Levente „nem egyszerű képlet. Rettenetesen sokat változott,” amióta ismeri. Emberileg is, de szerinte a színpadi művei is mind jobbak, mint az István, ami azért lett a legnépszerűbb, mert a megfelelő lélektani pillanatban jóval többet mutatott önmagánál, ráadásul ez a legbefogadhatóbb.
Elárulja, Szörényi az elmúlt ciklusban nyugodtan kritizálhatta a Fidesz kultúrpolitikáját, mert nem kért állami támogatás egy-egy produkcióhoz. Semmire nem pályázott. Meg is mondta ezt Balog Zoltán miniszternek.
„Azért nem kérek, hogy Levente nyugodtan szidhassa magukat”.
Ő jobbos kultúrpolitikával nem foglalkozik. Most sem részei a holdudvarnak, korábban sem voltak azok, bár a politikai és gazdasági elitet ismerte, sosem voltak extrán támogatottak. Persze tapasztalta, hogy azt hiszik az emberek: egy zsidó származású producer biztos automatikusan balliberálisokhoz tartozik, de nem. Az SZDSZ-kampányában 1994-ben pénzért és nem ideológiai alapon dolgozott. Elvégezte a munkát, kifizették.
A Szörényi Levente 70. születésnapjára rendezett Zeneakadémia-estre kapott 50 milliót azzal magyarázza, hogy a zenészt lehetetlen megkerülni.
„Ha valakire azt lehet mondani, hogy megalapozottan konzervatív gondolkodású, hát ő az. Művészként ugyanakkor teljesen liberális. Jut eszembe: ez annyira így van, hogy még Fröhlich Róbert is döbbenten csodálkozott rá erre egyszer.”
Rosta Mária elárulja, hogy 32 éve a Fonográf klubos tárgyalásoknál férjét, Szörényi Szabolcsot azért választotta, mert „szeretetre méltó volt. Őt tényleg lehetett szeretni.”
Meg sem próbált azon változtatni, hogy elfogadja azt a felállást, hogy „istenünk és császárunk Szörényi Levente, a talapzatot pedig, amelyen áll, Szörényi Szabolcsnak hívják. Ő hallgatta, keverte, javította mindig az anyagokat, miután Levente végzett a felvételekkel. Mindenen ott van tehát Szabolcs kézjegye, ez azonban valóban nem látványos.”
Hogy így történt, ahhoz valóban van köze, de azt maga sem tudja, jól tette-e, hogy így alakult.
Az interjúban Rosta Mária elárulja, miként éli meg férje, hogy egyik fülére már nem hall, illetve azt is, hogy milyen érzés neki, hogy nem született közös gyerekük.
