Kultúra

Féktelen buli helyett családi vakáció: 4,4 milliárdból épül a Sziget

Gerendai Károly (Array)
Gerendai Károly (Array)

A fellépők összefogdosásával van némi gond, de ez nem a szervezők hibája. Mindenesetre meghallgattuk az első húzónévmentes beharangozót. Az idei Sziget ennek ellenére valószínűleg nagy siker lesz, elég volt „egy kis basz, ami nem jó semmire”, mégis elkapkodták az elővételes jegyeket.

Költöztetések a békésebb együttélésért, színház, tánc, múzeumok és képzőművészet, talajrendezés és világkonyha. Megszoktuk, hogy évről évre kevesebbet hallunk a fellépő zenekarokról a Sziget beharangozóiban, de ez volt az első sajtótájékoztató a fesztivál történetében, ahol konkrétan szó sem esett a húzónevekről – illetve de, annyi, hogy „ott van a programban, mi most nem mondanánk el”. A Sziget, amely úgy küzd az egyediségért, hogy közben már évek óta a világ egyik legjobb (értsd: legnyugodtabb, legszervezettebb és legtöbb látogatót vonzó) fesztiválja, most azzal különbözteti meg magát a többitől, hogy kalandparkként és nyaralóhelyként aposztrofálta magát, vagyis aposztrofálta őt Gerendai Károly cégvezető és Kardos József programigazgató csütörtöki sajtótájékoztatóján.


Kardos József, Gerendai Károly

Az idei Sziget augusztus 10-től 17-ig tart. Korábban szokott kezdődni, a szervezők tavaly döntöttek úgy, hogy csúsztatják egy héttel, hiszen pont akkor tartják a nagyobb amerikai és japán fesztiválokat, amelyek egyszerűen elszipkázták a fellépőket – mesélte Gerendai. Most azonban – némi fáziskéséssel – a konkurencia is eltolta egy héttel a többi fesztivált, nehogy éppen a Sziget szipkázza el a zenészeket előlük. A furcsa harc miatt idén eddig viszonylag kevés nevet jelentettek be, vannak napok, amelyek fő fellépőit még nem is tudják, így – bár ez a főszervező szerint nem túl egészséges – elég nagy összegről szóló, egyszeri ajánlatokkal keresik meg a sztárbandákat, hátha. Az már biztos, hogy Robbie Williams nyit, lesz Florence and the Machine, Foals, Marina and the DIamonds. Visszatér a Kasabian, nyilván megtölti a teljes nagyrétet Avicii, és bár eddig sem a Prodigy, sem a Faithess neve nem merült fel (miattuk szokták a legtöbbet cikizni a fesztivált), a Limp Bizkit nevű őskövület mindkettőt bőven kiváltja. Főleg, hogy (ön)iróniának nyoma sincs, a Nagyszínpad körül egy órára tényleg 1997-et írnak majd.

A Sziget tavaly látogatórekordot döntött és egyértelműen nyereséges volt, nem volt nullszaldóról szóló közlemény (ez a másik, ami miatt gyakran cikizik a szervezőket). „Úgy tűnhetett, révbe értünk”, mondta erről Gerendai, „de ugyanazt megcsinálni még egyszer nem annyira izgalmas feladat”. Ezen kívül a fesztiválok közti verseny is nagyon kemény, ma már nem az nyer, aki a legtöbb és legnépszerűbb sztárokat hívja meg, főleg, hogy a sztár itthon, de még Franciaországban is egész mást jelent, mint Amerikában, vagy Nagy-Britanniában. „Nem azért jönnek még Ausztráliából is, mert ezeket a zenekarokat otthon nem láthatják. Hanem azért, mert itt

egy egyhetes nyaraláson,

izgalmasabb környezetben láthatják őket.” A lényeg tehát az, hogy a közönség azt érezze: amit lát és hall, azt csak itt kaphatja meg.

Úgy tűnik, erről szól az új Sziget: önfeledt, zavartalan nyaralás, aktív pihenés jómódú külföldi fiatalok, budapesti bulinegyed-mértékkel éppen hogy drága, berlini, londoni szemmel irgalmatlanul olcsó ételek és italok (egy nemztközi felmérés és saját tapasztalatom szerint a Szigeten 1400 forintból nagyon jól lehet lakni) és jó csajok társaságában. Bungee jumping, vízipipa, afrikaitánc-oktatás, gólyalábak, lufieregetés, vicces jelmezek; mellesleg zene is van. Kardos József régi-új programigazgató (tíz évig szervezett, hat évig nem, most pedig visszahívták) a koncertekről nem beszélt, vannak nála sokkal okosabbak is ez ügyben – fogalmazott –, a hangsúly inkább a kényelmen, az infrastruktúrán volt. Az egészet szépen illusztrálja az idei, Irie Maffia által jegyzett himnusz. (Sena csodálatos, de valaki most már igazán szólhatna a többieknek, hogy sajnos nem feketék.) Nézzék:

Tematikus zónákat építenek ki, hogy könnyebb legyen el- és bejutni mindenhova, és hogy ne zavarja a színházat a dübörgő house, ahogy korábban meg-megesett. A klasszikus „dombos” programok, azaz a tánc, a színház – amelyek helyén egy ideje a világzenei színpad volt – visszaköltöznek az őket megillető helyre, a Hungarikum Falu pedig helyet cserél az Afro-Latin Színpaddal és környékével, azaz a bejárattól jóval többet kell majd gyalogolni a töki pomposért és a normális borokért, cserébe több olyan program lesz a környéken, ami illik a térhez. Lesz opera, múzeumi negyed, cirkusz, Design Terminál (Design Zone néven), környezettudatosságra nevelés, és Lakatos Márk is bármikor szembe jöhet. Csak a látványra egymillió eurót költenek – mondta Gerendai.

Az idei sziget költségvetése máris rekord, 4,4 milliárdot szánnak arra az egy hétre, részben pályázatokból, de főleg a tavalyi bevételből. (Az első Sziget büdzséje 26 millió volt.) A helyszín közterület, azaz a csatornázás kizárva, de némi tereprendezést sikerült eszközölniük: szintezték a talajt, ha eső lesz, most már többé-kevésbé elfolyik a víz, azaz nagy mocsárbuli nem lesz. (Azért remélik, egyébként sem lenne.) A Szigettel kapcsolatban a környezetszennyezés is gyakran felmerül, ám Gerendaiék minden évben hatalmas összegeket fordítanak a terület újjáélesztésére: nem hogy nyoma nincs a fesztiválnak pár hónappal később, a Hajógyári-sziget konkrétan jóval csúnyább lenne az egyhetes buli nélkül.

Az új irány – tehát a nyaralós-lazulós – eddig bejött, Gerendai Károly szerint akár vissza is hozhatnák a „kell egy hét együttlét”, illetve a „mindent szabad, de semmit sem muszáj” szlogent, hiszen az érdeklődés máris hatalmas. A Sziget „egy olyan vágyott, remélt kategóriába került, amivel az emberek úgy vannak: én egyszer az életben oda eljutok”. Példaként említette, hogy meghirdettek egy egynapos jegyelővételi akciót, amikor még csak nem is adtak árengedményt, egyszerűen adtak mellé egy ajándékot,

„csak egy ilyen kis baszt, ami igazából semmire nem jó”,

sebaj, így is elment az összes jegy 24 óra alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik