Kultúra

„Megjártam mennyet-poklot”

Sok akadály után most már biztos: megrendezik a hajléktalan szerzők műveiből készült operaelőadást.

Col Legno, Az egyetlen hajléktalan című opera zeneszerzője először a Hír24-nek mesélt arról, mekkora fába vágta fejszéjét. Januárban még nem volt biztos, hogy májusban megrendezhető lesz-e a hajléktalan szerzők műveiből készült mű. Mivel már csak egyetlen hónap van az előadásig, újra rákérdeztünk.

Válaszolj igennel vagy nemmel: lesz előadás?

Igen.

Januárban ott tartottunk, hogy a pénz harmada áll rendelkezésre. Mi történt azóta?

Rengeteg minden. Jöttek a pénzek; volt, aki ígért, de visszalépett. Most még pár százalék hiányzik. De az már meglesz.

Publikus, hogy kik a támogatók?

A teljes költségvetés felét az állam biztosítja; a többi magánszemélyektől, alapítványtól, pályázati pénzből, és cégektől.

És az utolsó pár százalék honnan jön?

Még két cégtől várunk pénzt, de most már több múlik azon, hogyan egyensúlyozunk: tehát ha például tudunk ingyen próbálni, akkor nem kell a meglévő forrásainkhoz nyúlni.

Az első interjúban emlegetett járműreklámból valóság lett, utaztam is már Egyetlen hajléktalanos buszon. És látom, hogy vannak hirdetések, óriásplakátok a városban. Hogy sikerült meggyőzni a cégeket?

Leginkább ismeretségek révén: volt, amit ingyen kaptunk, például a plakáthelyeket, és volt, amit baráti áron sikerült megszerezni, legyártatni.


Fotó: Román Péter

Hogy fogynak a jegyek?

Nemrég kezdődött a jegyértékesítés; de már most látszik, hogy csehül állunk. Fontos lenne, hogy jól fogyjanak, mert a bevételből minden forint a hajléktalan embereknek megy.

Egy hónap van hátra. Mi történik még addig?

Április 29-én, tehát pontosan egy hónappal az előadás előtt az Országos Idegennyelvű Könyvtárban lesz egy Hangoló. Ez arról szól, hogy a zeneszerző közérthető módon mesél a zenéről, kulisszatitkokról, lesznek bejátszások, elhangzanak dalbetétek – szóval, ez afféle ráhangolódás az előadásra.

Tudják a szerzők, hogy sínen van az előadás?

Tudják, de számukra ez nem szenzáció, ők az első pillanattól kezdve biztosak voltak benne, hogy létrejön.

Kívülről úgy tűnik, hogy nemcsak zeneszerzőként funkcionálsz, de te vagy a marketinges, sales-es, producer és még sorolhatnánk. Milyen idegállapotban vagy?

Megjártam mennyet-poklot. Számítottam rá, hogy kemény lesz a vége, de azt hittem, hogy máshogy. Nem a munka mennyisége miatt nehéz az ügy, hanem az emberek közönye, a nemtörődömség, a felesleges körök miatt. De megérte szenvedni: a próbákból már látszik, hogy jó kis előadás lesz.

Az egyetlen hajléktalan – opera

Időpont: 2015. május 29
Helyszín: Csepel Színház
A jegybevételt hajléktalan emberek szükségleteire költik el. Fő partnerek: Diótörés Alapítvány és a Menhely Alapítvány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik