Kultúra

Az új Csillagok Háborúja trailer 5 legfontosabb pillanata

Az-urhajo(960x640).jpg (Az űrhajó)
Az-urhajo(960x640).jpg (Az űrhajó)
Elképesztően fontos dolgok derültek ki már ebből a két percből is. Alig várjuk a teljes filmet.

Tíz éve várunk a legújabb Csillagok Háborúja filmre, nem is csoda, hogy mindenki megőrül, amint néhány újabb jelenetet láthatunk az Ébredő erőből.

Még decemberig kell várnunk a teljes filmmel, de a mostani kétperces bemutatóban már rengeteg fontos pillanat volt. Főleg, hogy a mostani film 30 évvel a Jedi visszatér után játszódik, így sok régi szereplő is simán előkerülhet.

Összeszedtük azt az 5-öt, ami szerintünk a legfontosabb.

Darth Vader összetört sisakja

Egy darabig pletykálták, hogy Vader visszatérne a hetedik részben is. Most úgy tűnik, nem fog, de a szelleme mégiscsak, mert előkerül az összeroncsolt sisakja.

A robotkéz, amiről mindannyian sejtjük, hogy kié

Főleg, hogy R2D2 is ott van mellette. A film szereplői között ott van Mark Hamill is, simán lehet, hogy a képen épp Luke Skywalkert látjuk.

A fénykard

Igen, az ott Anakin Skywalker, majd Luke Skywalker egykori fénykardja. Érdekes lehet, hogy honnan került elő, mert ezt a fénykardot Luke a kezével együtt veszti el a Birodalom visszavágban. A Jedi visszatérben már egy másik fénykardot használ, amit nem az apja, hanem ő maga készített.

Az ellenség

Az is kiderült végre, hogy néz ki a főgonosz, akit Adam Driver játszik majd.

Han Solo, Csubakka és az Ezeréves Sólyom

Végre a nagy cameo is kiderült, szerepelni fognak ők is a filmben.

+1 A lezuhant birodalmi űrhajó

Ez nem is annyira fontos, mint inkább iszonyatosan szép. Meg érzékelteti valamennyire az Ébredő erőn belüli politikai helyzetet. Mégiscsak egy lezuhant birodalmi űrhajóról beszélünk.

És most nézzük meg még egyszer a trailert!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik