Kultúra

Vizsgálják a színházi önakasztó színész ügyét

A színházi ügyelő jelentése alapján vizsgálják, hogyan fordulhatott elő, hogy a Győri Nemzeti Színházban a Jézus Krisztus Szupersztár előadása alatt kishíján felakasztotta magát a Júdást alakító színész.

Az esetről beszámoltunk: a múlt szombati előadáson a Júdást alakító Sándor Péter épp az akasztásos jelenethez ért, amikor hiba csúszott a gyakorlatba. A színész teljes súlyával lógott a kötélen, amitől a stáb és a nézők is sokkot kaptak. Azonnal a segítségére siettek, pillanatokon múlt az élete.

“Tudni kell, hogy minden színházi előadás után jelentést ír az ügyelő, amit szakszervezetünk igazgatósága is megkap. Így követjük nyomon, hogy a művészeket a hatályos jogszabályok alapján foglalkoztatják, kifizetik-e őket a szerződésük szerint, illetve minden az előírásoknak megfelelően működött az előadások alatt. Itt egyértelműen munkahelyi balesetről van szó, és bár a színház kétségtelenül veszélyes üzem, sejthető, hogy a munkavédelmi elôírásokat nem tartották be maradéktalanul” – mondta a Borsnak a történtekkel kapcsolatban Mihályi Győző, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

Forgács Péter, a színház igazgatója azt mondta, a kötél nem volt felfüggesztve, Sándor Péter “túl vehemensen vetette be magát a hurokba”. Szántó György kaszkadőr szerint a színész nyakára sohasem kerülhetett volna a hurok, az efféle jeleneteket különleges mellényben adják elő.

A jelenet bizarrsága, hogy két,  Júdást alakító színész is megfulladt már a színpadon. Tiago Klimeck brazil színész 2012. április 6-án vesztette életét ebben a szerepben: véletlenül olyan szorosan hurkolta a nyakára a kötelet, hogy mire a segítségére siettek, már halott volt. Az olasz Renato Di Paolo 2000-ben szintén Júdás szerepében halt meg, ő is véletlenül akasztotta fel magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik