Kultúra

Magyar Attila és Hajdu Steve a színpadon ünnepli a nőket

A Nemzetközi Nőnap alkalmából egy igazán fordulatos vígjátékot láthat a közönség a Duna Palota színpadán, Gallusz Nikolett, Magyar Attila és Hajdu Steve előadásában.

Murray Schisgal, amerikai író és producer komikus vígjátéka, a Szerelem Ó!, 1965-ben debütált a New York-i Broadwayn. Még ugyanebben az évben Tony díjra is jelölték, és bár a szobrocskát végül nem Murray Schisgal vitte haza, ennek ellenére mind a mai napig nagy érdeklődés veszi körül a két felvonásos bohózatot. Magyarországon többször is feldolgozták a komédiát, és ezúttal a Fregoli Színháznak köszönhetően, a Duna Palotában tapsolhat neki a közönség 2015. március 8-án délután.

„Nők nélkül nem lenne élet a Földön, de még a Marson sem” – mondta Hajdu Steve, majd kicsit komolyabbra fordítva a szót hozzátette: „a Nőnap kiváló alkalom arra, hogy minden olyan hölgyről megemlékezzünk, akik fontos szerepet játszanak vagy játszottak az életünkben. Én például kifejezetten hálás vagyok az édesanyámnak és a női tanáraimnak, akiknek sokat köszönhetek.”

Magyar Attila, Hajdu Steve és Gallusz Nikolett régóta dolgoznak együtt, így a három szereplőből álló darabban egy jól összeszokott csapat játékával találkozhatnak a nézők. „Amikor sokan vannak a színpadon, akkor inkább a megvalósítás dominál, nagyobb fegyelemre van szükség, a színészeket erősen irányítani kell. A családiasabb légkörben viszont sokkal több színészi pillanat van, ami nem annyira megkreált, többet tudunk improvizálni és mivel egy összehangolt csapatról van szó, ezért gyorsan tudunk reagálni egymásra, így érdekes fordulatok alakulhatnak ki a színpadon.” – mondta Gallusz Nikolett.

Magyar Attila, rendezőként és szereplőként is részt vett a Szerelem, Ó!bemutatásában. „Ebben a darabban, a férfi és a nő kapcsolatát mutatjuk be, mindenféle viszony és iszony vonatkozásában. De persze nem szabad elfelejteni, hogy Murray Schisgal elképesztő humorral írta le az egész történetet. Így bár a témája komoly, tehát azt gondolhatjuk, hogy egy dráma, de mégsem az, a nézők garantáltan nevetni fognak.” – mondta Attila.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik