Kultúra

Meghalt Vámosi András

A Balázs Béla-díjas hangmérnök és filmproducer 67 éves volt. Hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el hétfő hajnalban - tudatta az MTI-vel a Magyar Filmművészek Szövetsége.

A Magyar Hangmérnökök Társaságának honlapján található életrajz szerint Vámosi András 1947. október 19-én született Tatán. 1968-tól a Mafilm Hangosztályán dolgozott, 1987-től rendezőként is több filmet (Magda Frank, Vinum Bonu) készített. Nevéhez fűződik az első 3+1 csatornás technikával készült alkotás, a Róna Péter rendezte 1981-es Autóversenyzők című dokumentumfilm.

Pályafutása alatt számos neves magyar filmkészítővel dolgozott együtt, így többek között Jancsó Miklós, Tarr Béla, Bácskai Lauró István, Szabó István, Dárday István, Jankovics Marcell, Böjte József, Gyöngyössy Imre, Makk Károly, Garas Dezső munkatársa is volt.

Kezdeményezője és egyik alapítója volt a Magyar Hangmérnökök Társaságának, amelynek elnöki tisztségét is betöltötte az elmúlt másfél évtizedben. Emellett választmányi tagja volt a Magyar Filmművészek Szövetségének is.

Vámosi Andrást a Magyar Filmművészek Szövetsége saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek – olvasható a közleményben.

Fotó: filmkultura.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik