Kultúra

Meghalt Uhrin Benedek

59 éves fiával élt kettesben. Élete utolsó éveiben eladósodtak, majdnem ki is lakoltatták őket otthonukból, végül a lakásmaffia elleni egyesület segített rajtuk. 93 éves volt.

A 2000-es évek legelején a Zenit TV-n felbukkant amatőr előadó 1922-ben született a Békés megyei Endrődön. Nyolcan voltak testvérek. Gyerekkorában már színdarabokat írt, az egyiknek ő játszotta a főszerepét. A második világháború után a Szovjetunióba hurcolták, Moszkva mellett volt hadifogságban. 1951-től a Magyar Optikai Művekben dolgozott harmincegy éven keresztül, először segédmunkásként, később raktárvezetőként, majd 1982-ben ment nyugdíjba.

1953-ban nősült, 1957-ben született fia, Attila. Feleségétől 1969-ben vált el.

A Zenit TV-n először 2000 januárjában szerepelt, onnantól kezdve az internetnek köszönhetően egyre ismertebb lett. 2004-ben benevezett az ATV Humorbajnokságára, ahol előkelő helyezést ért el. Többször is fellépett a Sziget Feszitválon, ezenkívül utcabálokon és hasonló rendezvényeken szerepelt. Legnépszerűbb slágerei közé tartozott a Rebeka, amivel egycsapásra ismertté vált, illetve a Kispatak, a Szívem, a Csúcsforgalomban és a Gyönyörű lány című szám. Szerepelt a Szerelem utolsó vérig című filmben, magánkiadásban pedig három könyve jelent meg.

A halálhíréről beszámoló Bors Online megemlíti, hogy Uhrin Bendek állandó ellátásra szoruló, 59 éves fiával élt kettesben. Élete utolsó éveiben eladósodtak, majdnem ki is lakoltatták őket otthonukból, végül a lakásmaffia elleni egyesület segített rajtuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik