Kultúra

Vidnyánszky saját fiát és Cserhalmit szerepelteti a Körhintában

vidnyányszky (vidnyánszky attila, eperjes károly, )
vidnyányszky (vidnyánszky attila, eperjes károly, )

A Nemzeti Színház igazgatója nagy dobásra készül, a legendás film, a Körhinta színpadi változatát mutatja be saját rendezésében, a színészlegenda Cserhalmi György és a saját egyetemista fia szerepeltetésével.

Vidnyánszky Attilát egy éve kereste meg Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetője és Vincze Zsuzsa dramaturg a Körhinta színrevitelének ötletével. “Szívbemarkoló, gyönyörűséges mesét szeretnénk csinálni” – fogalmazott Vidnyánszky Attila. Az előadás létrehozásában kötődnek a filmhez, a szegény és a gazdag viszonyrendszerére élezve ki a történetet.

Cserhalmi feltámasztaná a paraszti kultúrát

A darabban a főhősnő, Mari apját alakító Cserhalmi György felidézte: a rendezővel Debrecenben Móricz Úri muri című darabjában dolgozott már együtt, ami élvezetes közös munka volt. “Vidéken élek 27 éve és szemtanúja vagyok annak, hogy hogy pusztul a paraszti kultúra” – mondta. Ennek feltámasztásában örömmel vesz részt.

Cserhalmi György arról is beszélt, hogy a színházi világban is jelenlévő két politikai oldal szembenállását fel kellene már oldani. “Az ember épp akkorát botlik jobb lábbal, mint ballal” – fogalmazott. Mint mondta, itt az ideje, hogy elkezdődjön valami összefésülődés, és ne számítson semmi, csak a rátermettség, az adottság, a hozzáállás. “A szakmát az őt megillető tisztelettel és alázattal vegyük körül és ápoljuk” – hangsúlyozta.

Az igazgató fia lesz az egyik főszereplő

A produkcióban a Pataki Istvánt alakító Cserhalmi György mellett Patakiné szerepét Szűcs Nelli játssza, Farkas Sándor figuráját Farkas Dénes formálja meg.

Az előadásban a fiatal párt – Törőcsik Mari és Soós Imre filmbeli szerepeit – egyetemi hallgatók alakítják: Pataki Mari szerepében Kiss Andrea látható majd, Bíró Mátét ifj. Vidnyánszky Attila játssza. A színész arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen az édesapjával való közös munka, úgy fogalmazott: “harcosan vagyunk együtt, de remélem, hogy ez a harcos viszony tud egészséges lenni és előre vezető”.

A Nemzeti Színházban pénteken megemlékeznek Sík Ferenc (1931-1995), a társulat volt főrendezője, örökös tagja, Kossuth-díjas kiváló művész halálának 20. évfordulójáról is: délután avatják fel mellszobrát, Mladonyiczky Béla alkotását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik