Barki Gergely művészettörténész egy amerikai filmet nézett gyerekeivel otthonában 2009 karácsonyán. A Stuart Little, kisegér című hollywoodi produkció egyik jelenetében arra lett figyelmes, hogy a falon ismerősnek vélt festmény függ. A szakember megállapította, hogy Berény Róbert: Alvó nő fekete vázával című, 1927-28-ban készült alkotása az, amit a kutatók elveszettnek gondoltak, és csupán egy fekete-fehér reprodukciója létezett.
Fotók: MTI/Kallos Bea
Lehull a lepel
Innentől krimibe illő nyomozás vette kezdetét: Barki e-mailben felvette a kapcsolatot a filmet gyártó és forgalmazó Columbia Pictures-szel és az alkotókkal, akik készségesen válaszoltak is – a művészettörténész mások mellett az ismert amerikai színésznő, Melanie Griffith bátyjával is levelezett, aki a film berendezéséért volt felelős –, de nem tudtak pontos információval szolgálni a képről. Végül a díszletes asszisztens segített: a film egyik jelenetéhez egy domináns, nagy foltokkal operáló, dekoratív képet kerestek, ami a történetben egy tehetős család nappalijában díszíti a falat. Egy pasadenai (Los Angeles melletti város Kaliforniában) műtárgyüzletben meglátta, és meg is vásárolta a produkciónak, majd a forgatás után magának szerette volna megszerezni, de nem tudta, mert az újraforgatások miatt raktárban tárolták a festményt. (Berény Róbert szignóját a képen egyébként nem tudták kiolvasni, vagyis a filmesek nem tudták, ki az alkotó.) Közben kölcsönadták egy szappanopera (Family Law) forgatásához is, aztán nyoma veszett. Az asszisztens viszont nem akart lemondani róla, és kiderítette, hogy egy másik raktárba került, így már meg tudta vásárolni a festményt a filmgyártó cégtől.
Fotók: MTI/Kallos Bea
Egy évvel később Barki Gergely Washingtonban találkozott a kép tulajdonosával. Egy parkban találkoztak, ahol a művészettörténész egy hotdog-árustól kölcsönkért csavarhúzóval lefejtette a festmény hátoldaláról a védőborítást. Ekkor meglátta a képet 1928-ban kiállító Munkácsy-céh pecsétjét. A festmény tehát eredeti volt, az elveszettnek hitt Berény Róbert-kép megkerült.
Berény és a kép ihletője, Breuer Eta
A festmény most Magyarországon van, a decemberi aukción új tulajdonosa lesz. Az Alvó nő fekete vázával Berény Róbert egyik fő műve. A képet bemutató sajtótájékoztatón Virág Judit művészettörténész azt mondta, az alkotás tökéletes szintézise mindannak, ami az európai festészetben a 20. század második évtizedében zajlott: megvan benne a francia irányzatok lazasága, a németek szigorúsága, az art deco elemei, a színek pedig a holland és az orosz avantgárdot idézik. Mindezek harmonikusan olvadnak össze Berény festményén.
A kép történetéről azonban ma sem tudunk mindent. Annyi biztos, hogy a festő második feleségét, a csellista Breuer Etát ábrázolja, akit Berény egy összejövetelen ismert meg Berlinben töltött évei alatt. Berény Róbert 1919-ben részt vett a Tanácsköztársaságban – ekkor készült leghíresebb plakátja, a Fegyverbe! Fegyverbe! –, a művészeti direktórium festő osztályának vezetője volt, ezért a kommün bukása után börtönbe került – jóllehet hamar kiábrándult a Tanácsköztársaság eszmeiségéből. Egy barátja segítségével kiszabadult, először Bécsbe ment, majd Berlinbe emigrált. A német fővárosban ismerkedett meg és rövid ideig viszonya is volt a későbbi világhírű színésznővel, Marlene Dietrichhel. Berlinből 1926-ban Breuer Etával tért haza. Budán a Városmajor utcában laktak, az Alvó nő fekete vázával is ott készült.
Fotók: MTI/Kallos Bea
Titkok azért még maradtak
A kép kiállításokon való szerepléséről annyit tudni, hogy 1928-ban kétszer láthatta a nagyközönség: az Ernst Múzeumban, majd a Nemzeti Szalonban – utóbbi volt a Munkácsy-céh kiállítása. Azt azonban továbbra is homály fedi, hogy került a festmény az Egyesült Államokba. Berény 1953-ban meghalt, lánya 1956-ban disszidált Amerikába. Eléggé szűkösen élt, ezért Breuer Eta, hogy segítsen neki, egy-egy festményt csempészett ki hozzá. A képeket Berény lánya eladta, az értük kapott pénzből tartotta fenn magát. Viszont még ez sem bizonyíték arra, hogy az Alvó nő… is így jutott ki Amerikába, az meg végképp nem világos, hogy került a pasadenai műkereskedésbe.
Barki Gergely ezzel kapcsolatosan a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet: külföldi alkotók életművével ellentétben a magyar műkincsek szétszóródtak a világban a 20. század folyamán, az életművek egy része nem érhető el, mert nem tudni róluk semmi, vagy eleget. Az Alvó nő… esetében sem ismerték például a mű színeit, mert a korabeli kiállításokról csak fekete-fehér reprodukciók maradtak fenn. Filmeket viszont már csak azért is érdemes nézni – mondta a művészettörténész –, mert az 1930-as évek magyar filmjeiben is rengeteg műalkotás szerepel a díszletek között. „A kutatóknak mindig nyitott szemmel kell járniuk, még akkor is, ha éppen nem a munkájukra koncentrálnak. Azóta én is másképpen nézem a filmeket” – mondta Barki Gergely.
