Kultúra

Tényleg bárkiből lehet regényhős

Jótékonysági árverésen keresnek nevet szereplőiknek neves írók, az érdeklődők november 20-ig online is licitálhatnak.

Tizenhét kortárs író, köztük Julian Barnes, Ian McEwan, Margaret Atwood és Ken Follett ajánlotta fel a lehetőséget olvasóinak, hogy pénzadományért cserében róluk nevezzék el következő regényük egy-egy szereplőjét.

A Halhatatlanság Aukció (Immortality Auction) elnevezésű kezdeményezés keretében bárki megvásárolhatja magának a jogot, hogy a neve szerepeljen a regényekben. Az árverésből befolyó összeget a kínzások áldozatainak gyógykezelésével és rehabilitációjával foglalkozó Freedom from Torture alapítvány támogatására ajánlják fel – olvasható a The Guardian brit napilap honlapján.

Lehetőség a halhatatlanságra

Julien Barnes volt az első, aki az alapítvány patrónusaként felvetette a készülő könyvében való szereplés lehetőségét pénzadományért cserébe. A kezdeményezéshez csatlakozott sok más író is. “Felejtsd el a vallások ígéreteit, ez az árverés egy igazi lehetőség a halhatatlanságra” – hangoztatta Ian McEwan.

A kezdeményezésben részt vevő egyik írónő, Tracy Chevalier például egy női karaktert ajánlott fel a licitálóknak. A regényfigura egy keménybeszédű fogadósnő a 19. századi San Franciscóból, aki a főhőst ezekkel a szavakkal köszönti: “Nincs hányás a lépcsőkön. Ha lehányod a padlót, ki vagy dobva”.

Egy másik írónő, Margaret Atwood választást ajánl az adakozóknak: egy regényfigurát a most készülő elbeszélésében vagy egy másikat Shakespeare A Vihar című drámájának átdolgozott változatában.

Nem ez az első kezdeményezés, amelyben ismert írók buzdítják adakozásra az olvasóikat. 2005-ben az eBay internetes portálon mások mellett Stephen King kínálta árverésre az egyik regényszereplőjének a nevét. Akkor a nyertes több mint 25 ezer dollárt (mintegy 6 millió forintot) fizetett azért, hogy az író a kistestvéréről nevezze el a 2006-ban megjelent A mobil (The Cell) című könyvének zombivadászát. Nemrég pedig két rajongó fizetett fejenként 20 ezer fontot (csaknem 8 millió forintot) azért, hogy George R.R. Martin “megölje őket” A tűz és jég dala című regényfolyamának következő részében.

Az árverést november 20-án tartják Londonban. Azok az érdeklődők, akik nem tudnak személyesen megjelenni az eseményen, november ötödikétől online licitálhatnak.

A kezdeményezésben részt vevő írók: Julien Barnes, Margaret Atwood, Ian McEwan, Alan Hollinghurst, Joanna Trollope, Martina Cole, Sebastian Faulks, Robert Harris, Zadie Smith, Hanif Kureishi, Ken Follett, Will Self, Kathy Lette, Adam Mars-Jones, Adam Foulds, Pat Barker és Tracy Chevalier.
  

Ajánlott videó

Olvasói sztorik