Ferencz Győző irodalomtörténész, Radnóti-kutató, a kézirat szerkesztője a kiadó keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy igen terjedelmes – mintegy 3 és fél millió karakteres – műről van szó. Megjegyezte, hogy a napló létezése csak a szakma számára volt titok, az idén februárban elhunyt Gyarmati Fanni korábban, az 1970-es években legépelte, legépeltette a határidőnaplókba, füzetekbe gyorsírással lejegyzett szöveget, sőt a szigligeti alkotóházba is erre hivatkozva kért beutalót.
A kutató a napló létezéséről akkor értesült, amikor a 2000-es évek elején Gyarmati Fanni megkérte, hogy segítsen rendet rakni az iratszekrényében. Ekkor került elő mintegy hatvan oldal gépirat. Akkor azonban az özvegy leszögezte, hogy a leveleket és a naplót haláláig senki sem olvashatja – idézte fel Ferencz Győző.
Nem irodalmi napló, hanem dokumentum
A közel 90 szerzői ív hosszúságú kézirat nem irodalmi napló, hanem dokumentum – hangsúlyozta a kutató, hozzátéve, hogy Gyarmati Fanni nem szeretett naplót írni, csupán azért rögzítette napjaikat, hogy “megmaradjon, ami Miklóssal történt”. Ferencz Győző ugyanakkor valószínűsítette, hogy a szöveget sosem szánták a nyilvánosságnak, inkább azért született, hogy ők maguk öregkorukban fel tudják idézni, mi is történt a vészkorszak idején. A kéziraton Gyarmati Fanni élete végéig dolgozott, javítgatta, időnként szerkesztette – fűzte hozzá az irodalomtörténész, megemlítve: az özvegy felhatalmazta, hogy azt kezdjen a dokumentummal a halála után, amit akar.
Ferencz Győző kiemelte, hogy a napló szövegét nem cizellálta, szinte szöveghűen közlik majd a decemberi kiadásban. A készülő műhöz lábjegyzetek, jegyzetek is készülnek, ezekben lesznek olvashatók a sokszor csak keresztnévvel szereplő személyek életrajzi adatai, valamint a fontosabb tudnivalók a szövegben felbukkanó intézményekről, szervezetekről, kávéházakról, periodikákról.
A kutató szerint a napló többrétegű műként értelmezhető: egyrészt megismerhető belőle Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni házasélete, emellett erős irodalomtörténeti értéke is van, hiszen bemutatja, miként élt a költő, milyen irodalmi műhelyt hoztak létre feleségével, milyen baráti társaság vette körül őket, valamint azt is, hogy milyen irodalmi élet zajlott a korabeli Magyarországon. Ferencz Győző hangsúlyozta azonban, hogy a mű nemcsak az irodalomtörténet szempontjából lehet jelentős, hanem a Holokauszt-kutatás és a feminista irodalom szempontjából is, hiszen Gyarmati Fanni ahhoz a generációhoz tartozott, amelyben először megjelentek a “dolgozó nők”.
Nem a nyilvánosságnak szánta
Ferencz Győző kitért arra is, hogy a naplóírás esetlegességei ellenére egyértelmű: 1946-ra Gyarmati Fanni íróvá vált, a rövid, tényközlő bejegyzések helyett egyre több az önreflexív szöveg. A kutató ugyanakkor rámutatott: a naplóíró nem fukarkodott a minősítésekkel, amelyekből arra lehet következtetni, hogy valóban nem a nyilvánosságnak szánta a szöveget.
Szerinte a napló arra is rámutat, hogy a magyar irodalom a költő és felesége számára egyfajta identitást is jelentett, mindent annak rendeltek alá, hogy Radnóti mint “nagy költő” zavartalanul alkothasson. Így a naplóban Gyarmati Fanni megemlékezik arról is, ha férje új verssel várta haza.
Ferencz Győző felidézte, hogy Gyarmati Fanni és Radnóti Miklós hagyatéka már 2008-ban a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárába került. Itt válik kutathatóvá hamarosan a napló és a levelek is, amelyek jelenleg zárolva vannak – tette hozzá, megjegyezve, hogy a napló után Gyarmati Fanni ésRadnóti Miklós levelezése lehetne a következő nagyszabású kiadói vállalkozás, ehhez azonban – mivel mintegy 600 levélről van szó – több kutató munkája szükséges.
