A bolíviai szobor 235 centiméteres makettjét már be is mutatták a cochabambiai Quillacollóban. A tervezésben részt vevő építészek egyike, Yuri Córdoba szerint a szűz három méterrel lesz magasabb a régió Venezuelában található jelenlegi legmagasabb vallási témájú szobránál a La Paz szűzénél.
A szobor megépítését már 2000-ben javasolta egy másik építész, Lucio Meneses. Most építészek, szobrászok és művészek egy csoportja újra felvetette az ötletet, és sikerrel is jártak, megszerezték a szükséges támogatást. Már folynak a szükséges hegyrajzi előtanulmányok, és vizsgálják azt is, hogy a tervbe vett rendkívüli méretű alkotásnak mennyire kell ellenállónak lennie a széllel szemben.
A szobor mellett kápolna is épül Quillacollóban, ahol évről évre több százezer ember részvételével tartanak vallási ünnepet tartanak augusztus 15-én.
A szobor makettjét augusztus végén zarándoklat keretében viszik a helyszínre, hogy az építkezés alapköveként elhelyezzék ott.