Kultúra

Wim Wenderst Arany Medvét kap életművéért

A jövő év februárban tartandó filmfesztivál igazgatója már bejelentette az első díjazottat, aki az egyik legjelentősebb kortárs filmrendezőnek neveztek.

A 65. Berlinale alkotásainak retrospektív vetítéseivel is ünnepli majd a rendezőt, mások mellett Berlin felett az ég című nyolcvanas évekbeli filmjét is bemutatják, amiért annak idején Cannes-ban Arany Pálmával jutalmazták – ismertette a The Hollywood Reporter.

“A filmkészítőként, fotográfusként és szerzőként jegyzett, műfajokon átnyúló, sokrétű munkái hozzájárultak élő filmes emlékezetünk alakításához és folyamatosan ösztönzőleg hatnak más filmes alkotókra” – hangsúlyozta Wenders jelenőségét Dieter Kosslick fesztiváligazgató.

Wenders kétségkívül generációja legnagyobb hatású német filmrendezője, filmes stílusa a művészfilmeseket világszerte éppúgy befolyásolja, mint a fősodorbeli mozik filmeseit. Eddigi pályafutása során mintegy hatvan filmet forgatott.

Legismertebb alkotásai közé tartozik a Párizs, Texas, ami 1984-ben Arany Pálma-díjas lett, a szintén Cannes-ban díjazott Távol és mégis közel vagy a velencei filmfesztiválon sikert aratott Túl a felhőkön. A Berlin felett az ég című munkáját Angyalok városa címmel Hollywoodban újra is forgatták Nicolas Cage és Meg Ryan főszereplésével.

Wenders a játékfilmek mellett számos olyan jelentős dokumentumfilmet készített, mint az Európa Filmdíjat elnyerő Buena Vista Social Club vagy az Oscar-díjra is jelölt háromdimenziós Pina Bausch, amely ugyancsak megkapta az Európai Filmakadémia elismerését.

A digitális technikával megbarátkozott, jövőre már hetvenedik évébe lépő rendező legújabb, Every Thing Will Be Fine című játékfilmje is 3D-ben készül Rachel McAdams, James Franco és Charlotte Gainsbourg részvételével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik