Hál’ Istennek azért az égiek szeretik a fesztiválnépet, legfeljebb Hajnival duzzogtak kicsit… A péntek délután például azzal indult, hogy essünk be Kisharsányba, a kettes számú helyszínre. A faluközpontban a kovácsműhelynek csúfolt, Kovács Udvarház nevű műintézménybe, ahol víztócsa vár rögtön, nem az esőtől, hanem egy boldogult fesztiválozótól, aki juszt se zárta a slag csapját… Ennyiben jól jön az esőrutin. Aztán az Udvarház-romház udvarán átvágva beesünk a Pajtában dagadó tömegbe, hogy kiderüljön: cigány zenésznek (is) keserű a kenyere a magyar honban…
Both Miklós zenész és barátja, ifj. Csoóri Sándor tavaly bejárta az országot, hogy tehetséges ifjú zenészek után kutassanak. Így jött létre a Palimo együttes és projekt, amiben összeverbuválták a legalkalmasabbakat, majd leálltak együtt zenélni… Erről készült film is meg fotók, de a Palimo-story élőben az igazi: a Pajtában őszintén beszéltek arról, hogy zenészként szinte lehetetlen megélni, amióta betört a DJ-világ, azóta a vendéglőkben nem rendelnek zenét a cigánytól, hegedű, gitár és zongora meg dob helyett, lemezpult dívik, hisz ott csak egy fazont kell puszilni, a suska nem három-négy bazseválónak jár. Vagyis aki élni akar, pizzafutárnak megy Bécsbe, mert ott nyolcszor annyit keres, mint az itteni nyóckerben. Miközben itthon bármelyik bandában tárt karokkal fogadnák…ha lenne hol bazseválni. A társaságban Cérna, a tamburás a kivétel… Ő a zenélést választja, ha teheti, de lehet, ő is majd hajón köt ki, mert a luxushajón még fizetnek a zenéért.
Erről szólt aztán szombat éjjel a Palimo-koncert is: a zenész srácok és az énekes lányok megmutatták, hogy profi zenészek, akkor is, ha senki sem tud róla… Mert a legtöbbjük családjában harmadik, negyedik generációra rúg a zenészvonal, csak ma már éhen halni is szegényes a hozama…
Képtelenség elmondani mindent az idei, 7. Ördögkatlanról, mert akkor beönthetnénk csak a zenés-táncos, versmondós, mesélős, cirkuszos, egyszálgitáros-énekesek és bandázó zenészek listáját, már az maga vagy harminchét oldalt megtöltene. Így ahova eljutottam még: szombat reggel kikászálódás négy vagy öt óra szunyálás után, és mindjárt megint a közepében lehetsz: A Hrabal-vurstli még állt és beestünk mindjárt a róla összehordott kiállításra. Agyonröhögtük magunkat, amin Hrabal is csak visítana. Nekem a Hrabal-tévét sikerült pofalemezen megörökíteni. De a többi is a lényegről szólt: Hrabalról meg a sörről, mi másról?
És még a délután: hatvan fok a tornateremben, négy-ötszáz boldog bezsúfolva a nézőtérre, a gatyánkba csurog a hátunkról a rettenet. Pintér Béla-társulat bemutatja a Titkainkat… Nem látták? Ne hagyja ki, ahogy Csákányi Eszter Központi Bizottság-i elvtárssá átlényegülve, Kossuth-díjat intéz a pedofil zenekutatónak, hogy besúgóvá tegye, és így majd a végén az egykori tartótiszt beépülhet az Orbán-káderek kormányhadába… Hát nem izgi?
Este megnyugtatóbb vagy inkább felzaklatóbb volt a két BELGA. Egy tangóharmonikás és a haverja, a dobos-énekes, hatalmas bozontos sörényével. Két órát nyomták, őrjöngő tapsorkánban,,, Eső egy szál se, felhő sincs a szombat éjjelben… Csak éjfél körül Kiscsillag a nagyharsányi sporipályán, megint őrült tombolással…
Nem tudtam megszámolni, de a Szársomlyó-hegy körül hat napon át folyt a négynegyed, a verssor, a színi játék, nóta hada, nem csak az eső… Honnan a fenéből hordtak össze a szervezők ennyi ép ötletet, élményt, igazit? Megyünk jövőre is…
