Szórakozás

Sting keres Geszti Péter megosztó dalával

A volt X-Faktor mentor egy fityinget sem kap az Englishman In New York kivándorlásos átdolgozásának játszásai után.

Korábban a témában:

Még csak néhány napja játsszák a rádiók Geszti Péter kivándorlásról szóló új dalát, máris váratlanul heves a fogadtatása. Az interneten elérhető szám tartalma, és előadása sem aratott sikert. A dal Sting Englishman In New York című számának feldolgozása, amely sokak szerint pocsékul sikerült, ahogy Geszti énekétől és rappelésétől sem hallelujáznak. Azt mégsem lehet mondani, hogy sikertelen, ugyanis három nap alatt több mint 350 ezren töltöttek le a YouTube-ról. A komoly érdeklődésből azonban ezúttal nem a volt X-Faktor mentor profitál, hanem Sting.

“Minekután ez egy átdolgozás, minden jogdíj az eredeti szerzőhöz megy, én nem kapok érte egy forintot sem. Ennek van egy törvényesen és jogszerűen kialakított módja, ami azt jelenti, ha fel akarsz dolgozni egy eredeti művet, akkor jogosítási engedélyt kell kérned. Ez úgy zajlik, hogy a saját dalod demo verzióját, és az angolra visszafordított szövegét elküldöd annak, aki ez ügyben eljárni illetékes. Jelen esetben ez az EMI kiadó volt. Onnan megadták nekem az engedélyt, innentől pedig automatikusan minden szerzői jogdíj oda folyik be. Lehet, sokan megnyugszanak ettől. Nem értik: az ember miért csinál ilyet? Mert foglalkoztat és érdekel. (…) Rengeteg előítélet van ezekben a negatív véleménynyilvánításokban, amik nem is a zenére vonatkoznak. Azt gondolom, jól mutatja az ország jelenlegi állapotát az is, ahogyan reagálnak” – mondta a Borsnak Geszti Péter.

Címkék: geszti péter

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.