Kultúra

Múzeumigazgató volt az új kulturális helyettes államtitkár

A tárca honlapján szerdán megjelent közlemény szerint már egy hete Cseri Miklós a kultúráért felelős államtitkárság új, helyettes államtitkára.

Mint írják Cseri Miklós július 15-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának új, helyettes államtitkára. A szakember kinevezése előtt csaknem húsz éven át a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója volt. Új beosztásában az államtitkárság szakmai munkájáért felel majd.

Cseri Miklós 1957-ben, Miskolcon született. A sárospataki Rákóczi Gimnázium után Debrecenben tanult a Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem-néprajz szakán. 1984-ben egyetemi doktorátusi, 1995-ben PhD fokozatot nyert, 2010 óta címzetes egyetemi tanár.

Pályafutását a miskolci Herman Ottó Múzeumban kezdte 1987-ben, innen került a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumhoz, ahol muzeológusként, tudományos titkárként, főigazgató-helyettesként, 1994-óta pedig főigazgatóként dolgozott.

Tucatnyi szakmai és civil szervezet, köztük Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága és Szellemi Kulturális Örökségvédelmi Szakbizottsága, az Európai Szabadtéri Múzeumok Szövetsége (AEOM), Magyar Néprajzi Társaság Választmánya, az MTA Néprajzi Szakbizottsága, valamint a Magyarországi Tájházak Szövetségének tagja. Több önálló kötet, valamint több mint száz cikk és tanulmány szerzője.

Munkásságát többek között Jankó János-díjjal (1991), Móra Ferenc-díjjal (2002), a Belga Királyi Lovagrend Tiszti Keresztjével (2003), 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjével, 2011-ben Pro Turismo Díjjal ismerték el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik