Lionel Ferbost otthonában érte a halál szombaton, két nappal az után, hogy július 17-én ünnepelte 103. születésnapját családja és barátai körében New Orleans francia negyedében – közölte családja.
Ferbos évtizedeken át játszott a dzsessz szülőhazájában, még századik születésnapja után is rendszeresen fellépett. Nemcsak klubokban és fesztiválokon játszott, hanem a város iskoláiban, templomaiban, táncklubokban, sőt még a helyi börtönben is.
Utolsó koncertjét március 30-án adta, néhány hónapja azonban egyre gyengébb lett, nem tudta tartani hangszerét, de családtagjai rendszeresen odatartották neki a szájához, hogy megfújhassa – mondta unokája, Lori Schexnayder. “Nagyon hiányolta trombitáját, de karja nem volt elég erős ahhoz, hogy megtartsa” – mondta.
Ferbos volt az utolsó élő tagja a város WPA zenekarának, amelyet még a harmincas évek nagy gazdasági válsága idején alakítottak munkások.
Ferbos 15 évesen kezdett hangszeren játszani. A harmincas években együtt lépett fel Walter Pichonnal, John Handyval vagy a szaxofonos Harold Dejannal és Mamie Smith blues énekesnővel. A hatvanas években tagja volt a New Orleans Ragtime Orchestrának.
Nagyon jól képzett, progreszív, igen jó technikájú zenész volt. A színpadon mindig művészetének legjavát adta – hangoztatta Lars Edegran, akivel Ferbos évtizedeken át együtt játszott a ragtime zenekarban.
Európában nyolcszor járt koncertkörúton.