Az 1941-ben született Ribeiro, aki hazáján kívül élt az Egyesült Államokban, Lisszabonban és Berlinben is, újságíróként, politológusként dolgozott. Hazája irodalmi életébe 1971-ben tört be Getúlio őrmester című regényével, amelyet 1987-ben magyarul is kiadtak.
1984-ben megjelent Viva o povo brasileiro című regénye, amely hazájának történelmét dolgozza fel, a brazil irodalom klasszikusává vált. A regényt több nyelvre is lefordították, ez hozta meg Ribeirónak a nemzetközi ismertséget.
A legfontosabb irodalmi díjakat ítélték oda neki hazájában, és 2008-ben megkapta a portugál nyelvterület legrangosabb irodalmi díját, a Camoes-díjat.
Számos regényéből, novellájából készítettek filmet, televíziós sorozatot hazájában, ő maga is dolgozott forgatókönyvíróként.