Mundruczó: Pénz nincs, szellemi pezsgés van

Mundruczó Kornél egy új alkotói korszak nyitányának tekinti a Fehér Isten című, hatodik filmjét, amelyet szombaton mutattak be a 67. cannes-i fesztiválon.

Korábban a témában:

Előző alkotását, a 2010-ben szintén Cannes-ban bemutatott Szelíd teremtést már a forgatáskor is egy korszakot lezáró ars poeticának szánta a rendező. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy véleménye szerint az a kelet-európai valóság, amelyet a kilencvenes években és a 2000-es évek elején megélt és feldolgozott első filmjeiben, mára megváltozott.

„Az időtlenebb, lassabb, melankolikusabb modell már nem tud revelatívan megszólalni Kelet-Európából, mert a térség a ellentmondásos ideálok mentén egyre átláthatatlanabb” – mondta a rendező a cannes-i bemutató után az MTI-nek adott interjúban. Úgy véli, hogy Kelet-Európa jelenleg káoszban él, a jövő tervezhetetlen. Ennek az érzésnek a képi megjelenítéséhez pedig új módon és új helyszínekről filmezte Budapestet, az új filmes generációhoz tartozó Rév Marcell operatőr kameráján keresztül.

Ebben az értelemben Mundruczó szerint a Fehér Isten egy új alkotói korszak nyitányának tekintendő. Ennek pedig a rendező szerint a legfontosabb eleme az, hogy „független tudjon maradni és közben annyira kritikai módon tudjon megszólalni, ahogy ebben a filmben próbáltuk tenn”.

Azért is fordulópontnak tekinthető Mundruczó szerint ez a film, mert a zsánerműfajok, a melodráma, a kalandfilm és a bosszútörténet újraértelmezésével a korábbiaknál szélesebb nézői réteget szeretne megszólítani.

Kutya és óriási felismerés

„Melodramatikusabb, abban az értelemben, hogy a szíven keresztül működik, és követi a melodráma fordulatait. A néző számára ismerős műfajokat használ, de a mondanivaló kemény, és azt a valóságot tükrözi, amely Budapesten körbevesz minket. Ezt kutyákkal megmutatni nagyon izgalmas dolog volt.”

Mundruczó olyan perspektívába akarta helyezni a filmet, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a kutya az örökös számkivetetteket jelképezi, akik számára a gazdájuk az isten. „Óriási felismerésként” hatott rá J. M. Coetzee dél-afrikai író irodalma, amelyben a kutyák nagy szerepet játszanak annak kifejezésre, hogy az emberek nemcsak egymás között nem tudják megteremteni az egyenlőséget, hanem általában képtelenek rá, és az ember folyamatosan kiválasztottnak érzi magát a világban való uralkodásra.

Videók a témában:

Mundruczó és a híres kutyapuszi Cannes-ban
Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon

Az ember által szocializált kutya pedig erős metaforáját adhatja szerinte egy kisebbségnek vagy egy másik fajnak, amelyet a rendező nem kívánt konkrétan meghatározni és társadalmi hálóba behelyezni. Mundruczó ugyanis nem tartja magát realista rendezőnek. Függetlenül attól, hogy a melodráma műfaját használva „erősen társadalmi mondanivalója” van a filmnek, a témát a lehető legszabadabban és tabuk nélkül akarta megragadni.

Pénz nincs, szellemi pezsgés van

A rendező jelenleg több filmterven is dolgozik, saját ötletei alapján, valamint Vlagyimir Szorokin A jég című művét is szeretné adaptálni.

„Nem szeretnék még egyszer négy évet kihagyni” – mondta. Hozzátette, annak ellenére sem, hogy a magyar filmfinanszírozás átmeneti felfüggesztése szellemileg pezsdítően hatott rá, mert ez idő alatt meg tudott magának fogalmazni olyan dolgokat, amelyeket változtatandónak érzett munkásságában.

A filmes és színházi munkáival is világszerte elismert Mundruczó Kornél hatodik nagyjátékfilmje egy kislány és egy kutya barátságának történetét meséli el. A filmben egy új törvény szerint minden korcs után különadót kell fizetni, ezért ebek százait dobják ki a tulajdonosok. A 13 éves Lili sikertelenül próbálja megóvni apjától a kutyáját, Hagent, az is utcára kerül, ahol a lány hiába keresi. Hagent először harci kutyának fogják be, majd kisemmizett fajtatársai között egy sintértelepen talál menedéket, velük együtt fellázad az őt korábban megalázó emberek ellen. A Budapest utcáin meginduló vérengzést végül Lili próbálja megállítani.

Az ötvennapos budapesti forgatás egyik különlegessége volt a csaknem kétszáz, menhelyekről válogatott kutyaszereplő részvétele, amire még nem volt példa filmben.

A magyar-svéd-német koprodukcióban több mint 700 milliós költségvetéssel készült Fehér Isten című film gyártását 280 millió forinttal támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap. Az alkotás a magyar mozikban június 12-től látható az InterCom forgalmazásában.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.