Kultúra

Ő lett a világ legszebb színésznője

Lupita Nyong'o Oscar-díjas színésznőt választotta a világ legszebb nőjének 2014-re a New York-i People magazin.

A 31 éves színésznő ezzel Nyong’o Gwyneth Paltrow nyomdokába lépett, aki tavaly érdemelte ki az elismerést. Az idei volt a 25. alkalom, hogy a magazin “legszebbet” választott. “Ez nagyon izgalmas és hatalmas bók” – mondta a Mexikóban született és Kenyában felnőtt színésznő, aki márciusban a 12 év rabszolgaság című filmben nyújtott alakításáért megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. Nyong’o az első afrikai színésznő, aki elnyerte a legrangosabb hollywoodi elismerést – írja az MTI.

A színésznő elmondta, gyerekkorában csak a világos bőrű, hosszú szőke hajú embereket tartotta szépnek, holott édesanyja mindig elmondta neki, hogy ő is szép. “Valamikor aztán egy kicsit el is hittem. De a legnagyobb bók továbbra is az, ha valaki csinosnak nevez anélkül, hogy a legkisebb smink lenne rajtam” – tette hozzá.

fotó: MTI

A Most Beautiful (Legszebb) címet nem csak nők kaphatják meg. Bár az első három évben az elismertek nők voltak – Michelle Pfeiffer, Julia Roberts és Jodie Foster -, később Mel Gibsont (1996), Tom Cruise-t (1997) és Leonardo DiCapriót (1998) is a legszebbnek választotta a People magazin.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik