Kultúra

Hévíz lesz a magyar dal fővárosa

A város Gödöllőt, Hajdúdorogot és Zalaegerszeget előzte meg a címért folytatott versenyben. A magyar dal napját országszerte szeptember 14-én tartják.

Korábban a témában:

A magyar dal fővárosa címet minden évben neves zenészekből és szakemberekből álló zsűri ítéli oda a legjobb vidéki műsortervet benyújtó pályázónak. Az idei felhívásra négy település pályázott. A zsűri tagjai Zalaegerszeg és Hévíz dolgozatát tartották esélyesnek, ám a szavazásnál egyhangú eredmény született: 2014-ben Hévíz viselheti a magyar dal fővárosa címet – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

A Nagyparkolóban három napon át dübörög a zene

A közlemény szerint Hévíz különleges tervekkel készül a szeptemberi magyar dal napjára. A péntektől vasárnapig tartó fesztivál alapvetően a múltidézés jegyében fog zajlani, a város szinte minden pontján zene szól, és még a magyar dal hőlégballonja is felemelkedik a felhők fölé. A program legfontosabb helyszíne az ötezer fő befogadására képes Nagyparkoló lesz, ahol szeptember 12-én pénteken az esti órákban a Back II Black, másnap, szombaton Nagy Feró és a Beatrice ad koncertet, vasárnap pedig az első Hévízi Dalfesztivál döntőjén szurkolhat a közönség és a közismert előadókból álló zsűri.

A város közterein gyermekeknek szóló programok várják a családokat, a Szentlélek templomban Petrás Mária énekel a vasárnapi szentmise után. A Festetics György Művelődési Központ Muzeális Gyűjteményében Tóth József tárogatóépítő mester és Lakatos László hegedűkészítő mester munkáiból nyílik kiállítás.

A világhírű Hévízi-tó környékén fog zajlani a magyar dal napja ünnepélyes megnyitója, amelynek során legalább ezer fő énekel együtt a tó körüli sétányon, a program után pedig felrepül a magyar dal hőlégballonja.

A keszthelyi kikötőből indul útjára a Hévíz nevű motoros hajó, a magyar dal hajója, amelynek fedélzetén a hatvanas évek hangulatát idéző táncdalokat játszik a zenekar, de szól a dal a Dottó nevű kisvonaton, a Fontana Filmszínházban régi magyar zenés filmeket vetítenek, a Termelői piacon pedig zenés bolhapiac várja az érdeklődőket, ahol régi vinyl lemezek, CD-k, kazetták csereberéje zajlik – szerepel a közleményben. A programot a hagyományokhoz híven Presser Gábor, a magyar dal napja alapítója nyitja meg Hévízen.

A Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. – Gerendai Károly ötlete nyomán – először 2010-ben hirdette meg a magyar dal fővárosa pályázatot. A címet elsőként Eger, 2011-ben Nyíregyháza, 2012-ben Szombathely, tavaly pedig Békéscsaba viselhette.
A pályázaton Budapest és a fővárosi kerületek kivételével valamennyi magyarországi város helyi önkormányzata, a helyi önkormányzat intézménye, vidéki városban működő társadalmi szervezet, illetve vállalkozás vagy más jogi személy részt vehet.

A magyar dal napját Presser Gábor kezdeményezésére először a 2008-as Sziget fesztivál mínusz egyedik napján rendezték meg. A következő esztendőtől szeptember második vasárnapján tartják, és országos rendezvénnyé vált az esemény. Tavaly tíz vidéki, két határon túli településen (Kassán és Sepsiszentgyörgyön), illetve a főváros tizennégy helyszínén voltak koncertek.

A részletes műsort a www.magyardalnapja.hu oldalon, valamint az augusztusban megjelenő műsorfüzetben közlik a szervezők.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Hooded computer hacker hacking network. Male with black hoodie using computer for identity theft or other criminal online activity.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.