Kultúra

Visszatér Budapestre James Blunt

Tavaly megjelent Moon Landing című lemezének turnéja október 27-én a Papp László Budapest Sportarénát is érinti - tájékoztatta a szervező Live Nation az MTI-t.

A most 40 éves James Blunt a mai brit popzenei élet egyik legtehetségesebb dalszerző-előadója. Háromévesen kezdett furulyázni, ötévesen hegedülni, hétévesen zongorázni. Első gitárját 14 évesen kapta, akkor kezdett dalokat írni.

A Bristoli Egyetemen végzett tanulmányai után a katonai pályát választotta, 1997-től tiszti rangban szolgált, állomásozott Kanadában, Koszovóban fél évig páncélos felderítő volt a NATO békefenntartó egységénél, ott írta No Bravery című dalát.

Leszerelése után fellépett a South by Southwest Music Fesztiválon, majd Linda Perry kiadójánál, a Custardnál aláírt egy lemezszerződést. Los Angelesben felvette Back To Bedlam című albumát (ez 2004-ben jelent meg), amelyet később Grammyre is jelöltek. Első nagy slágere a You’re Beautiful volt, amely 2005-ben vezette a brit kislemezlistát; a Top 10-be később a Goodbye My Lover, az 1973 és a Bonfire Heart is bekerült.

Eddig négy stúdióalbumot készített, a legutóbbi, a tavaly megjelent Moon Landinghez kapcsolódó turné fogja októberben Budapestet érinteni. Már öt Grammy-jelölést kapott, mintegy 17 millió lemezt adott el világszerte, a You Tube-on 257 milliós nézettséggel rendelkezik. Szívesen zenél nemes ügyek érdekében, támogatja az Orvosok Határok Nélkül (Medicines Sans Frontiérs), valamint a Help For Heroes című szervezetet, kampányol a klímaváltozás megfékezéséért.

James Blunt hat évvel ezelőtt, 2008 októberében egyszer már nagy sikerű koncertet adott a Sportarénában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik