Kultúra

Csillagászati áron keltek el a Beatles-ereklyék

George Harrison és Ringo Starr kabátját árverezték el Liverpoolban.

Együttesen 115 ezer fontért (43 millió forint) cserélt gazdát egy liverpooli aukción két kabát, amelyet George Harrison és Ringo Starr viselt a Beatles 1965-ös Help! című filmjében; ugyanezen a liciten Sir Paul McCartney egykori zongorája is új gazdára talált – írja az MTI.

Starr kabátja 61 ezer fontért, Harrisoné 54 ezer fontért kelt el. Mindkét tétel túlszárnyalta az előzetesen 20 ezer, illetve 30 ezer fontra becsült leütési árát – adta hírül a BBC News.

Az aukció másik fénypontja egy 1907-es Bechstein hangversenyzongora volt, amelyet Sir Paul McCartney és John Lennon is használt. A hangszert, amely a Help! és a Yesterday című Beatles-slágerek megszületésénél is jelen volt, 57 500 fontért (21,5 millió forint) vásárolta meg egy dél-amerikai gyűjtő – közölte az északnyugat-angliai Cheshire megyében működő Omega Auctions.

A zongorát és a kabátokat a 82 esztendős Richard Lester, a Help! és a gombafejűek első filmjének, az Egy nehéz nap éjszakájának a rendezője bocsátotta árversére. Az aukciót a liverpooli Adelphi Hotelben tartották.

Harrison és Starr a Help! forgatásának öt napján viselte a kabátokat az Alpokban, és a filmhez tartozó album borítóján is ezekben pózolnak. A ruhadarabokat egy nagy-britanniai licitáló vásárolta meg.

A hangversenyzongora az 1930-as évektől a Twickenham filmstúdió vendégszeretetét élvezte, egészen addig, amíg Lester meg nem vásárolta a hangszert az 1960-as években.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik