Kultúra

Kiválogatták a POSZT versenyprogramját

Összesen 13 produkció, köztük három határon túli és két független előadás került be a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába.

A június 5. és 14. között zajló rendezvényen a budapesti Örkény István Színház A képzelt beteg, a Katona József Színház Fényevők, a Pesti Színház Álomkommandó, a Miskolci Nemzeti Színház A tanítónő és a Woyzeck, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Énekes madár, az Újvidéki Színház Opera ultima, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csipke című előadása is látható lesz – mondta el Huszti Péter, a találkozó díszvendége a rendezvényről tartott hétfői budapesti sajtótájékoztatón.

A versenyprogramban szerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata előadásában az Alkétisz; a Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Szkéné Színház és a Füge közös produkciójában az I. Erzsébet című előadás. A találkozón a közönség megtekintheti a Kerekasztal Társulás és a Szputnyik Hajózási Társaság A hosszabbik út, a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház Bányavakság, valamint a budapesti Katona József Színház és a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának Vörös című közös produkcióját is.

Az idei fesztiválra Császár Angela színművész és Sándor L. István színházi kritikus, az Ellenfény című tánc- és színházművészeti folyóirat főszerkesztője választotta ki az általa legjobbnak ítélt produkciókat a 2013. március 1. és 2014. február 28. között bemutatott hazai és határon túli magyar színházi előadások közül.

A sajtótájékoztatón Halász János kultúráért felelős államtitkár elmondta, hogy a találkozót az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén is 60 millió forinttal támogatja. Hozzátette, hogy Magyarországon már a színházi területen is kialakult egy gazdag fesztiválkínálat, amelynek képviselői közül talán a POSZT rendelkezik a legrégebbi hagyományokkal.

Páva Zsolt (Fidesz), Pécs polgármestere azt közölte, hogy a város is csaknem 60 millió forinttal járul hozzá a POSZT megtartásához. Mint mondta, az idén több gyermek és ifjúsági előadást terveznek bemutatni, valamint felhívta a figyelmet a Leonardo da Vinci találmányait bemutató áprilisban nyíló kiállításra és a város főterén látható 8,5 méter magas lószoborra, a Kolosszusra.

A POSZT off-programoknak idén is a Kodály Központ ad otthont: június 7-én a Csík Zenekar ad koncertet, vendégeik Berecz András mesemondó és Őze Áron színész lesznek. Június 9-én a Budapest Klezmer Band lép fel, az esten közreműködik Tompos Kátya és Dunai Tamás színművész. Varnus Xavér orgonaművész és Törőcsik Mari színművész 13-án Pilinszky Jánost idézik meg Bach zenéjét hívva segítségül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik