Kultúra

Egy tanár, akinek három diákját is jelölték Oscarra az idén

Mindannyian a legjobb dokumentumfilmnek járó trófeáért vannak versenyben. A harvardi oktatót büszkeséggel tölti el egykori tanítványainak sikere, de nem tudja pontosan, mivel járult hozzá jelentős eredményeikhez.

Robb Moss, aki 25 éve tanít a világ legjobbjának tartott Harvard Egyetemen, az AP amerikai hírügynökségnek arról beszélt, hogy Joshua Oppenheimer, Richard Rowley és Jehane Noujaim sikere egyáltalán nem lepte meg.

Oppenheimer a The Act of Killing, kollégiumi szomszédja, Rowley a Dirty Wars, az eredetileg orvostanhallgató Noujaim pedig a The Square című alkotása révén reménykedhet az Oscar-díjban. Richard Rowley filmje az Egyesült Államok közel-keleti katonai jelenlétének kritikus látképe. Joshua Oppenheimer a kommunisták és a kínaiak 1960-as években Indonéziában történt tömeges lemészárlásáról, Jehane Noujaim pedig az egyiptomi forradalomról festett képet.

A tanítás, ami szabadságot ad

Mindhárom rendező úgy fogalmazott, hogy Moss nagyban hozzájárult látásmódjuk kialakulásához.
“Ez nem tudatosan eltervezett dolog volt. A tanítás sokkal inkább arról szól, hogy mit nem tudunk, semmint arról, hogy mit tudunk. Azt szolgálja, hogy megadjuk a diákoknak a szabadságot, hogy kitalálják, milyen filmesek akarnak lenni” – mondta a tanár.

Noujaim januárban elnyerte a rendezők céhe (DGA) rangos díját. A DGA díja sokak szerint előrejelzésül is szolgálhat, az utóbbi öt évből négyszer ugyanis az a dokumentumfilm kapta az Oscar-díjat, amelyet a rendezők céhe is jutalmazott.
Oppenheimer és a The Act Of Killing a londoni kritikusok díjával gazdagodott a múlt héten.

A hatvanas évei elején járó Robb Moss nemcsak tanárként, filmesként is ismert. 2008-as Secrecy, illetve öt évvel korábbi The Same River Twice című filmje szerepelt a Sundance Filmfesztiválon. “Csodálatos műveket készít” – mondta róla Jehane Noujaim, aki barátnak és mentornak tekinti egykori tanárát.

Richard Rowley megjegyezte: bár a harvardi nem egy különösen nagyra tartott filmiskola, ő el sem tudott volna képzelni jobb helyet, ahol kitapasztalhatta volna saját útját. “Robb teljesen megváltoztatta azt, ahogyan forgatok” – fogalmazott a rendező, aki jó barátságban van Joshua Oppenheimerrel. Ő megjegyezte, a Mosshoz és kollegájához, Dusan Makavajevhez hasonló tanárok arra bátorították a diákokat, hogy fedezzék fel saját látásmódjukat, bármilyen legyen is az. “A Harvardon tanultam meg azt a fajta érzékenységet, amellyel a film nyelvén teszel fel és válaszolsz meg kérdéseket” – mondta.

Nem számít, kié lesz a díj

Moss, aki otthonról kíséri majd feszült figyelemmel a március 2-i Oscar-gálát, nem akart jóslásokba bocsátkozni, hogy ki nyeri majd a rangos díjat. “Nem is számít. A munkájuk annyira kiváló, hogy ezen a díj sem változat” – mondta.    
Robb Moss egy másik, a három 39 éves Oscar-jelöltnél 10 évvel fiatalabb tanítványa, Damien Chazelle is szép sikert ért el a közelmúltban, amikor Whiplash című filmjével elnyerte a zsűri díját a Sundance Filmfesztiválon. A dzsesszdobosról és kegyetlen oktatójáról szóló alkotás egyike annak a mindössze két játékfilmnek, amelyet a rendező azóta készített, hogy megszerezte diplomáját.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.