Kultúra

Meghalt Maximilian Schell

Az Oscar-díjas osztrák színész súlyos beteg volt.

A világhírű színész 83 éves korában szombatra virradóra hunyt el egy innsbrucki klinikán – közölte az ügynöke.

Schell néhány nappal korábban hagyta el a kitzbüheli kórházat, ahol tíz napig kezelték,  mert egy megfázás után tüdőgyulladást kapott.

A Bécsben született Maximilian Schell Svájcba menekült szüleivel, miután a nácik annektálták Ausztriát. A II. világháború után a család visszatért Ausztriába, Schell egyike lett azoknak az európai színészeknek, akiket a tengerentúlon is felfedeztek.

A színpadon 23 évesen debütált, első amerikai filmjét 28 évesen forgatta Marlon Brando partnereként. 1961-ben az Ítélet Nürnbergben című filmben Marlene Dietrich, Burt Lancester és Spencer Tracey oldalán játszott, s a védőügyvéd alakításáért megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat. Ő volt az első német ajkú színész, aki a második világháború után először megkapta a rangos elismerést.

Pályafutása során öt alkalommal jelölték Oscar-díjra, színészi munkája mellett forgatókönyvíróként, rendezőként és producerként, valamint dokumentumfilmesként egyaránt szép sikereket ért el. Filmes sikerei mellett színpadon is rendszeresen kamatoztatta tehetségét, játszott az Ítélet Nürnbergben színpadi feldolgozásában.

Kipróbálta magát operaelőadásokban is, Plácido Domingo meghívására Richard Wagner Lohengrin, valamint A Rózsalovag című darabjában tűnt fel a Los Angeles-i operaházban 2001-ben, illetve 2005-ben.

A svájci író apa és osztrák színésznő gyerekeként született Maximilian Schell nővére, a 2005-ben elhunyt Maria Schell is híres színésznő, a német mozi legendás alakja volt, keresztlánya pedig Angelina Jolie világhírű amerikai színésznő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik