Kultúra

Madonna a Pussy Riottal koncertezik

pussy-riot(960x640)(2).jpg (pussy riot, )
pussy-riot(960x640)(2).jpg (pussy riot, )

A sztár megtiszteltetésnek érzi, hogy a két kiszabadult orosz punkénekessel léphet fel, igaz Mása és Nágya nem énekel majd.

Madonna az Amnesty International februári koncertjén lép együtt színpadra a Pussy Riot együttes közelmúltban szabadult két tagja. A nemzetközi emberi jogi szervezet február 5-re hirdette meg koncertjét a brooklyni Barclays Centerbe. A rendezvényen Bob Geldof, Blondie és Yoko Ono is szerepel.

“Megtiszteltetés, hogy a szabadság védelmében kampányolva Másával és Nágyával léphetek fel, bámulom őket bátorságukért, elkötelezettségükért, valamint a szólásszabadságért és az emberi jogokért hozott áldozatukért” – jelentette ki Madonna.

Tolokonnyikova a Twitteren is megerősítette, hogy a brit popsztárral lépnek színpadra New Yorkban. Tolokonnyikova férje a két nő szóvivőjeként e-mailben hangsúlyozta, hogy a két orosz aktivista nem énekel a koncerten, de “felolvasnak egy közleményt, és beszélnek az emberi jogok oroszországi állapotáról”.

A Pussy Riot együttes két tagja decemberben részesült közkegyelemben, miután huliganizmusért 21 hónapot töltöttek börtönben. A punkegyüttes három tagját 2012 márciusában tartóztatták le, mert engedély nélküli performanszot tartottak a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban. A harmadik tag büntetését korábban felfüggesztették.

Tolokonnyikova és Aljohina szabadulásáért a világ számos zenei híressége szót emelt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik