Kultúra

Nemes István kiállítása a galériában

nemes istván (nemes istván)
nemes istván (nemes istván)

A kiállítást január 16-án, csütörtökön 18:30-kor a festőművész múzsája, Borszéki Boglárka író nyitja meg. A tárlat február 17-ig látogatható.

Nemes István 1947-ben született Hódságon. Belgrádban és Újvidéken végezte képzőművészeti tanulmányait, tanulmányutakon járt a Balkáni hegyek között, Észak-Olaszország városaiban, Szardínia szigetén, számtalan művésztelepen Gyimestől Normandiáig. 1994-ben telepedett le Magyarországon, jelenleg Somogyfajszon él és alkot.

1969-től kiállító művész. Egyéni kiállításokkal mutatkozott be Belgrádban, Újvidéken, Szabadkán, Topolyán, Zentán, Erdélyben, Szlovéniában, Olaszországban, Németországban, valamint itthon Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Szegeden, Baján és Kaposvárott. Részt vett Országos Akvarell Biennálékon, Triennálén Egerben, Magyar Táj Biennálékon Hatvanban, Őszi Tárlatokon Hódmezővasárhelyen, Téli Tárlatokon Kecskeméten, Nemzetközi Akvarell Biennálén Belgrádban a Magyar Vízfestők Társaságával. Kiállított az Unikornis Csoporttal (Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész, Nagy Judit gobelinművész, Szemadám György festőművész, író és Meszlényi Attila festőművész), Végh András festőművésszel, Benes József festőművésszel, Gerle Margit keramikusművésszel, Puha Ferenc festőművésszel, Aknay János festőművésszel, Sütő Róbert festőművésszel, Ferencz S. Apor képzőművésszel, a Magyar Vízfestők Társaságával, Műhely Egyesülettel, 9+1 Egyesülettel és a bajai Nagy István Egyesülettel.
Egyedi technikával festett madarai helyt álltak nemzetközi kiállításokon, mint a Baton Rougeban, ahol elnyerték a zsűri és a közönség díját, Lausanneban, Ludwigshafenban, Courmayeurben, Budapesten, Sopronban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik