Kultúra

Már húsz éve az utcán a Fedél Nélkül

Fedél Nélkül  (Fedél Nélkül )
Fedél Nélkül  (Fedél Nélkül )

A lap első példányait még fénymásolóval sokszorosították. 1993-ban indították, hogy közelebb hozza a hajléktalanokat a lakókhoz.

Színházi előadással, kiállítással, díjátadóval, hajléktalan alkotók és fiatal írók műveivel, valamint zenével ünnepli a születésnapot az utcalap.

A Bálint Házban rendezett születésnapi programsorozat keretében megnyílik a Képzeletben otthon című kiállítás, amely válogatás a hajléktalan alkotók figuratív festményeiből, grafikáiból – mondta Kepe Róbert, a lap koordinátora.

A hőskor

A lap 1993-ban azzal a céllal indult, hogy a hajléktalanokat közelebb hozza a város lakóihoz, és segítse az egymás közötti kommunikációt. A kezdetek óta a Menhely Alapítvány adja ki a periodikát, az első példányokat még fénymásolták, és leginkább a hajléktalan-ellátórendszerről, a fedél nélkül élőket érintő jogszabályi változásokról adtak tájékoztatást.

Az utóbbi tíz évben többtucatnyi pályázati programot bonyolítottak le. Az Első kézből a hajléktalanságról elnevezésű rendezvényen például a fedél nélkül élők középiskolákban és felsőoktatási intézetekben tartanak előadásokat rendhagyó osztályfőnöki óra keretében.

Több mint 3 millió példány

“Az előítéletek leküzdésére tapasztalataink alapján nincs hatékonyabb módszer, mint a személyes találkozás” – hangsúlyozta a koordinátor, hozzátéve: az elmúlt húsz évben 507 lapszámot adtak ki, összesen 3,2 millió példányban.

Kepe Róbert azt is elmondta, hogy a Fedél Nélkül weboldalán található archívum az egyik legnagyobb Európában: a kézirattárában mintegy tízezer alkotást őriznek.

Fotó: Neményi Márton

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik