Belföld

Zeneiskolások segítenek a Caritasnak

24.hu
24.hu

2013. 11. 18. 12:36

A váci Pikéthy konzi diákjai harmadik éve működnek együtt a Szent Anna Caritas szervezettel, hogy advent idején segítsenek a rászorulókon.

 

 

Korábban a témában:

 

A fennállásának 25. évfordulóját idén ünneplő váci Pikéthy Konzi klasszikus komolyzenei képzést ad diákjainak. Az iskola névadója Kisfaludy Pikéthy Tibor zeneszerző, karnagy, orgonaművész, Komáromban született és Vácott hunyt el 1972-ben.

Árvay Jenőné tanárnő úgy fogalmaz, hogy talán a zenész érzékenysége, harmónia iránti vágya is ösztönzi őket ebben a szép tevékenységben, és ezért jönnek nagy lelkesedéssel a hívó szóra. Decemberben újra két héten át kis Caritas-gyertyákkal járják majd a várost a zeneiskolás diákok, gyűjtögetik a kisebb-nagyobb adományokat a rászoruló váci családok számára. Minden forintért hálásak, mert tudják, hogy a pénz nagyon jó helyre kerül – mondja a tanárnő.

Hétfőn Szeretetkoncert

A városi portálon olvasható, hogy idén is megszervezik Szeretetkoncertjüket annak reményében, hogy gyönyörű zenéjüket hallva a váci közönségnek megnyílik a szíve és sokan megérzik, hogy jót tenni jó. A koncert november 18-án, hétfőn 18 óra 30 perckor kezdődik a Zeneiskola Nagytermében. A zeneművészeti szakközépiskolások zongora-, fuvola-, orgona és népzenei darabokkal várják a közönséget.

A belépés díjtalan, a koncertlátogatók adományaikkal a Caritas karácsonyi segélyakcióját támogatják.

 

 

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.