A film Cecil Gaines nevű, a Fehér Házban több mint három évtizeden és nyolc elnöki perióduson át dolgozó színes bőrű komornyikja természetesen kitalált figura. Bár a forgatókönyv egy valóságos komornyik, Eugene Allen valóságos életéről írt valóságos memoáron alapul, annyi a hozzáköltött tendenciózus fordulat, hogy a munkában megöregedett, derék alkalmazott aligha ismerne magára. Ez önmagában nem baj, hiszen pl. az Amadeus című, Miloš Forman-remekmű sem Mozart életének igazolhatóan bekövetkezett eseményeit rekonstruálja, hanem – nagyon leegyszerűsítve – a művészlét és az ambiciózus hétköznapiság örök konfliktusát.
Lee Daniels filmje sem egy konkrét komornyikról szól, arról, aki a színfalak mögül történetesen tanúja lehetett a különböző elnökök ténykedéseinek, jó és rossz döntéseinek, bátorságának és meghátrálásának. Hanem magáról a komornyikságról – amelyet mindjárt szembe is állít a megalkuvásra semmi szín alatt nem hajló lázadással. A komornyikság esszenciája – nyilván – maga Cecil, (Forest Whitaker Oscar-esélyes alakítása), aki a gyapotszedő apját nyílt színen agyonlövő fehér földbirtokos házi négeréből magát elnöki komornyikká küzdi fel: szolgálatkészségével, feltétlen hűségével és kiszolgálás közbeni „láthatatlanságával” – hiszen úgy kell jelen lennie és örökösen rendelkezésre állnia, mintha ott sem lenne. Ő a megtestesült alkalmazkodás, háttérbe húzódás és alárendelődés. Fia (az őt alakító David Oyelowo ugyancsak Oscar-jelölt lehet) azonban más személyiség, ő maga a lázadás. Polgárjogi harcos, Martin Luther King híve, radikális jogvédő – bár a terrorizmussal is kacérkodó Fekete Párducokhoz végül nem csatlakozik. Így kerül örökké szembe a faji összetűzésektől forrongó Amerika aktuális, bár – épp e harc következtében – folyton változó törvényeivel. És így kerül szembe a politizálást – a Fehér Ház alkalmazottjaként nem csak állása megtartása, saját és családja voltaképpeni túlélése érdekében, hanem belső, legmélyebb meggyőződéséből fakadóan is – elutasító apjával.
Ez az évtizedeken átívelő konfliktus végül fontosabbá válik, mint a különböző elnökök szolgálatában eltöltött évek tanulságai. Kétféle magatartás, világfelfogás megtestesítőjévé válik apa és fia. Vajon az erőszakot is bevállaló ellenállás vagy az ellenfél, az elnyomó belső átalakítását, előítéleteinek lerombolását szívós munkával elérő békés helytállás vezet a konfliktusok feloldásához, az élet élhetőbbé, igazságosabbá, emberibbé tételéhez? Ezt a kérdést veti fel a film – eszközeit igen célzatosan válogatva. Bár mindkét fő karaktere hiteles, sorsukba a hatvanas-hetvenes évek amerikai történelmének minden lényeges fordulatát bele akarták zsúfolni. A fiú ott van az összes polgárjogi összetűzés sűrűjében és személyes kapcsolatban áll a mozgalom különböző irányzatainak vezetőivel. Az apa pedig nem csak mindig éppen akkor szervírozza a teát, amikor fontos döntések születnek az Ovális Irodában, de minden elnök szépen le is ülteti egy meghitt pillanatban, hogy véleményét tudakolja a faji kérdéseket illetően. Ráadásul egyik fiát pont a vietnami háborúban veszti el (ilyesmit a valóságos komornyiknak nem kellett átélnie).
Mindennek eredménye, hogy a személyes és a történelmi dráma inkább gyengítik egymást. Egyik sem tud igazán elmélyülni: jelzésszintűek maradnak, leginkább a két sík egymásra vonatkoztatásra irányuló igyekezet látszik. Megkapó, nagyszabású tabló kerekedik az Egyesült Államok belső feszültségeinek őszinte bemutatásából: a rasszizmusra vonatkozó bátor, de inkább tanulmányba illő állításokkal és egy-két, filmes szempontból is remekül megoldott, feszültséggel teli jelenettel. Végigkövetjük Cecil ugyancsak mozgalmas családi életének eseményeit. De mindez nagy, színes képeskönyvként jelenik meg.
Az érzelmes (olykor érzelgős) történet nem értéktelen, sőt! Sok szép dolog történik és mondatik ki benne, sok nagyszerű és becsülendő emberi tulajdonság emeltetik piedesztálra. Mégis: populáris, sőt szájbarágós olvasata az elmúlt fél évszázad amerikai történelmének; fogyasztható, készre gyártott narratívája a feketék egyenjogúsításáért folytatott küzdelmeknek, amely (európai nézőpontból a kelleténél kicsit, hogy is mondjam, igyekvőbb előadásban) az első színes bőrű amerikai elnök beiktatásának euforikus ünneplésébe torkollik. Az össz-amerikai nemzeti öntudat diadala, biztos kasszasiker, út valamelyik – vagy több – Oscar-díjhoz.
Mondom: a tálalás!
TPP
Rendező: Lee Daniels. Szereplők: Forest Whitaker (Cecil Gaines), David Oyelowo (Louis Gaines), Oprah Winfrey (Gloria Gaines), Cuba Golding Jr. (Carter Wilson),Lenny Kravitz (James Halloway), Yaya Alafia (Carol), Jim Gleason (R. D. Warner). Forgalmazó: A Company Hungary Kft.
