Mivel tavaly a legjobb filmnek ítélt Az Argo-akció is a kiszabadításos zsánert képviselte, ez a perfektül megcsinált, valóban fordulatos, ráadásul az egyedi nézőpontot sem nélkülöző mozi legfeljebb a színészi és a vágói munkáért kaphat jelölést. Ezekért azonban bizonyára kap is.
Az egyebek közt Bourne-filmek rendezőjeként is ismert, de nem ezek miatt jelentős Paul Greengrass rendező egész munkásságával (legmarkánsabban talán a United 93-al) határozott jelét adta annak, hogy nem éri be a konfliktusok egyoldalú megközelítésével. Ott a 9/11 alkalmából az egyik gépet eltérítő, ám azt kiszemelt célpontjáig végül eljuttatni nem tudó terroristák éppúgy egyéni arcot kaptak, sajátos késztetésekkel, reakciókkal, érzésekkel, mint a gépeltérítőknek ellenálló, s ezért életük árán a Fehér Házat hősiesen megmentő utasok. A mostani filmben a kép még árnyaltabb. Egy – csakugyan megtörtént – kalóztámadást látunk: az Indiai-óceánon Kenya felé tartó amerikai teherhajót szomáli fegyveresek vonják ellenőrzésük alá, s bár a legénység visszaszerzi a hajót, kapitányukat magukkal viszik a támadók, s váltságdíjat követelnek érte.
Vállalkozásuk teljesen esélytelennek tűnik a térségbe érkező hadihajókkal s különleges deszantos egységekkel szemben, mégis végig, az amúgy megjósolható véres befejezésig képesek kezükben tartani kezdeményezést. Az igazi meglepetés nem az, ahogyan a mentőakció kibontakozik (bár ez biztosítja az izgalmakat, a feszültséget), hanem az, hogy a kalózok motivációja legalább annyira kidolgozott, mint a hajó helyett végül túszul ejtett kapitány háttértörténete. A film szembesít a harcias fiatalembereket tengerre kényszerítő, közönséges rablóvezérnek tekinthető haduraktól fenyegetett társadalom állapotával. Az egy-egy sikeres rajtaütés alkalmával főnökeik számára dollármilliókat kizsaroló, mégis nyomorgó s ezért mindenre elszánt fiatalemberek karaktere pedig pontosan felépített. A kapitány tehát nem arctalan gonosztevőkkel áll szemben, hanem valóságos emberekkel, akiknek jelenléte azt a kellemetlen kérdést is felveti, hogy vajon ő maga nem csupán kissé kifinomultabb eszközökkel dolgozó, de éppúgy a kegyetlen profitra hajtó főnökei kifutófiúja-e.
Nincs egy perc üresjárat, egyetlen fölösleges kép, egyetlen kidolgozatlan, véggigondolatlan motívum sem. Tom Hanks ismét egy olyan, ízig-vérig hiteles karaktert formál, akinek hősiessége emberi tartásából, becsületességéből, belső erejéből bontakozik ki – ám egyszersmind reflektál is erre az etikára, amely a kalózok indítékait megsejtve voltaképpen luxusként értelmeződik. Egy igazodási pontjait óvó társadalomban a saját helyét megtalált, sorsában megnyugodott ember luxusának. Vele tökéletesen egyenrangú fél az eleddig ismeretlen Barkhad Abdi a kalóz-különítmény vezetőjének szerepében. Átélhetővé teszi, hogy az általa megformált, vakmerő harcos voltaképpen értékes, értelmes életet is élhetne, ha akár csak a töredékét megkapta volna valaha azoknak a lehetőségeknek, amelyeket a nyugati társadalmak mindegyike felkínál még legelesettebb, legdeviánsabb tagjainak is.
Ajánljuk: az akciódús, mégis igényes filmek kedvelőinek. Két és fél óra tömény feszültség.
Nem ajánljuk: gyengébb idegzetűeknek, úton lévő tengerészek családtagjainak.
TPP
Rendező: Paul Greengrass. Szereplők: Tom Hanks (Phillips kapitány), Barkhad Abdi (Musza), Barkhad Abdirahman (Bilal), Faysal Ahmed (Nadzsi),Mahat M. Ali (Elmi), Michael Chernus (Shane Murphy), Catherine Keener (Andrea Phillips). Forgalmazó: InterCom
Hazai bemutató: november 7.
