Szórakozás

Eredménytelen Eszenyi Enikő igazgatói pályázata

eszenyi-eniko(960x640)(1).jpg (eszenyi enikő)
eszenyi-eniko(960x640)(1).jpg (eszenyi enikő)

Tovább folyik a harc a Vígszínház jelenlegi igazgatója és a szintén pályázó Balázs Péter között, ugyanis mindkét pályázatot eredménytelennek nyilvánították.

Hatalmas érdeklődés kísérte a Fővárosi Közgyűlés mai zárt ülését, amelynek a tétje a Vígszínház igazgatói széke volt. Eszenyi Enikő és Balázs Péter is pályáztak, ám a közgyűlés a nem megfelelő pénzügyi terv, valamint a korábbi “holtversenyes” szavazás miatt eredménytelennek nyilvánította mindkét pályázatot, számolt be róla a Blikk. Az eredményhirdetés után mindkét pályázó azt mondta, újra benyújtják pályázataikat. A “párharc” már csak azért is nagy érdeklődést váltott ki, mert sokan arra számítottak, hogy a politika a Nemzeti Színház igazgatóválátásához hasonlóan ismét beleszól majd a színház életébe.

“Így hirtelen mondjuk azt, hogy megint pályázom, de aztán majd meglátom. Előbb hagyjuk, hogy kicsit lenyugodjanak a kedélyek, ugyanis Budavár ostrománál nem volt ekkora felhajtás, mint a pályázat körül. Premierre készülünk Szolnokon, megyek vissza, most arra akarok koncentrálni” – fogalmazott a Blikknek Balázs Péter, aki ráadásul hiányos pályázatot nyújtott be, ezért őt hiánypótlásra kérték fel.

Eszenyi Enikő csak annyit mondott, újra indul az új pályázaton, amelyet a következő közgyűlésen írnak ki.

Fotó: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik